Az FKF nem bocsátja el a sztrájkolókat
A Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. képviselői bruttó 200 ezer forintos energiatámogatási hozzájárulást ajánlottak a dolgozóknak, amit október 14-ig kaphatnak meg. Ezenfelül a pótlékok 50 százalékát az alapbér részévé tennék november 1-jétől. A tankerületekkel ellentétben a budapesti Városháza nem vizsgálja a kialakult sztrájk munkajogi körülményeit és nem bocsájtja el a munkavállalókat.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. nem bocsátja el a sztrájkoló munkavállalóit - közölte a budapesti Városháza a Facebook-oldalán.
Budapest szolidáris város és nagyra becsülik a dolgozók munkáját - írták.
Október 4-én kedden tárgyalások kezdődtek a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. vezetői és a sztrájkolók között.
"A brutálisan megnövekedett megélhetési költségek miatt" a BKM képviselői bruttó 200 ezer forintos energiatámogatási hozzájárulást ajánlottak a dolgozóknak, amit október 14-éig kaphatnak meg. Ezenfelül a pótlékok 50 százalékát az alapbér részévé tennék november 1-jétől - tették hozzá.
"A tárgyalásokat folytatjuk, azonban továbbra is várjuk a tárgyalóasztalhoz a nemzeti kukaholding képviseletét, akik ezidáig visszautasították a részvételt. A kukaholding évente 5 milliárd forinttal kevesebbet juttat el a Budapesti Közművekhez, mint amennyit a fővárosiak szemétdíjként befizetnek. Amennyiben ezt az egyébként jogosan járó összeget a BKM rendelkezésére bocsájtanák, nagymértékben hozzájárulnának a tárgyalások sikeres lezárásához" - írta a Városháza.
Október 7-én szerdára "lényegében teljesen leállt a hulladékszállítás Budapesten". Éppen ezért fordul ezen a napon Karácsony Gergely főpolgármester a fővárosi kormányhivatal vezetőjéhez, Sára Botondhoz, hogy tegye lehetővé a szükségellátást. Amennyiben a kormányhivatal ehhez hozzájárul, a katasztrófavédelem fogja ideiglenesen ellátni a hulladékszállítási feladatokat - olvasható a közleményben.
A szemétszállítók sztrájkjáról és annak okairól ebben és ebben a cikkünkben olvashatnak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk
“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk
- Az infláció alakulása Magyarországon 2024 áprilisáig 1 hete
- Új vezérigazgató a Budapest Marriott Hotel élén 1 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Infláció az EU-tagállamokban: Románia továbbra is az élen 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Melyek a legnagyobb nyugdíjas szövetkezetek? Itt a toplista 2 hónapja