Az ELTE TTK-n megtiltották az előadások és szemináriumi gyakorlatok megtartását
A laborgyakorlatok, szakmai gyakorlatok és terepgyakorlat típusú tárgyak esetében továbbra is jelenléti oktatást tartanak.
A járványhelyzet alakulása miatt az ELTE Természettudományi Kar dékáni vezetése megtiltotta valamennyi előadás és szemináriumi gyakorlat jelenléti formában történő megtartását - derül ki az intézmény honlapján megjelent közleményből. Mint írják, ezeket az óratípusokat augusztus 31-től távolléti formában kell oktatni. A laborgyakorlatok, szakmai gyakorlatok és terepgyakorlat típusú tárgyak esetében továbbra is jelenléti oktatást tartanak, ezek ugyanis járványügyi szempontból kisebb kockázatot jelentenek.
"A még néhány nappal ezelőtt is érvényes helyzethez képest jelentősen megugrott annak a veszélye, hogy a jelenléti oktatás - még az eredetileg tervezett, korlátozott formában is - az egyetemen terjedő fertőzési láncokhoz vezet. Ez a kockázat elérte azt a szintet, amit nem tartunk elfogadhatónak, kollégáink és hallgatóink egészségének védelme érdekében" - írja a közlemény.
"A még néhány nappal ezelőtt is érvényes helyzethez képest jelentősen megugrott annak a veszélye, hogy a jelenléti oktatás - még az eredetileg tervezett, korlátozott formában is - az egyetemen terjedő fertőzési láncokhoz vezet. Ez a kockázat elérte azt a szintet, amit nem tartunk elfogadhatónak, kollégáink és hallgatóink egészségének védelme érdekében" - írja a közlemény.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Pályaválasztást segítő fesztivállal várja az ELTE a fiatalokat 8 hónapja
- Félévente akár 900 ezer forintba is kerülhet az egyetem 10 hónapja
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 1 éve
- Az ELTE-n sem kell majd nyelvvizsga a diplomához 1 éve
- Egy év fizetés nélküli szabadság után mondtak fel azoknak a katonáknak, akik nem oltatták be magukat covid ellen 1 éve
- Csaknem 30 milliárd forintot osztanak szét a járvány alatt dolgozó egészségügyisek között 1 éve
- Nyílt levélben követeli az alapbérek rendezését az ELTE 650 dolgozója 1 éve
- Vis maior a koronavírus-járvány - a kockázatot nem a bérlőnek kell viselnie 2 éve
- Munkatapasztalatért is pluszpont jár majd az ELTE-n 2 éve
- Óriási problémákat okoz a munkaerőpiacon a poszt-Covid 2 éve