kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Az apasági szabadságra vonatkozó legfontosabb változások

Az Országggyűlés 2022. december 7-én megszavazta az “Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról” című törvényjavaslatot, amely alapján 2023. január 1-jével jelentősen megváltozott a Munka Törvénykönyve.

Az apasági szabadságra vonatkozó legfontosabb változások-

A munka és magánélet összehangolását biztosító EU irányelvek mellett több új munkajogi szabály is hatályba lépett, melyek szinte minden munkáltatót érintenek – egyes szabályok visszamenőlegesen is. A változások még mindig nagyon frissek, és a legtöbb új szabály értelmezése még korántsem egységes, a gyakorlatban fog a rendelkezések alkalmazása kialakulni.

Cikkünkben most a várva várt apasági szabadság meghosszabbításának feltételeit és szabályait mutatjuk be.

Az apasági szabadság időtartama és igénybevétele

A 2022. évben az apának gyermeke születése esetén, legkésőbb a születést követő második hónap végéig, 5 munkanap pótszabadság, míg ikergyermekek születése esetén 7 munkanap pótszabadság járt, amelyet kérésének megfelelő időpontban kellett kiadni. A szabadság akkor is járt, ha a gyermek halva született vagy meghalt.

2023. január 1-jétől a fenti szabály úgy változott, hogy az apát a fenti 5 munkanap helyett egységesen 10 munkanap pótszabadság illeti meg, és ez már az örökbefogadó apának is jár – legkésőbb az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő második hónap végéig.

Az apa fenti szabadságát kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben lehet kiadni, és nem lehet arányosítani. Azaz, ha év közben kezdődött a munkaviszony, akkor is 10 munkanap apasági szabadság jár az apának.

A fenti megnövekedett apasági szabadságot visszamenőleg is kell alkalmazni. Azaz a munkavállaló 2022. augusztus 2. és december 31. között született vagy örökbefogadott gyermeke után 2023. január 1-jétől két hónapon belül jogosult igénybe venni az apasági szabadságot, illetve, ha az apa a jelenlegi pótszabadságot már igénybe vette, akkor az apasági szabadság különbözetét veheti igénybe.

Miként alakul az apasági szabadság alatti díjazás?

Az első 5 munkanap és az utolsó 5 munkanap díjazása eltérő. Az apasági szabadság 5 munkanapjára távolléti díj 100%-a, míg a hatodik munkanapjától a távolléti díj 40 %-a jár.

Felmondási védelem

Akár csak a várandósság, vagy a szülési szabadság esetén, felmondási védelem érvényesül az apasági szabadság időtartama alatt. Azaz a munkáltató nem szüntetheti meg „rendes” felmondással a munkavállaló munkaviszonyát az apasági szabadság alatt.

Eljárás a munkaviszony megszűnésekor

Az apa – a gyermek születését követő két hónapon belül – például az új munkáltatójánál is kiveheti a ki nem vett apasági szabadságot. Többek között erre tekintettel érvényesül, hogy az apasági szabadság pénzben nem váltható meg és arról igazolást kell kiadni. Azaz, ha a munkaviszony megszűnik, vagy megszüntetésre kerül, akkor a ki nem vett apasági szabadságot nem lehet pénzben kifizetni, azaz nem lehet megváltani.

Az apasági szabadság átalakítása csak egy a Munka Törvénykönyve számos új szabályozása közül. Az új szabályozások értelmezéséhez és gyakorlati alkalmazásához a BaBér nyújt támogatást egy online webinárium keretében: február 9-én a TB és Munkajogi Klubban Barabás Miklós, HR-közgazdász, társadalombiztosítási szakember és Táborossyné dr. Morvai Zsuzsanna jogász, társadalombiztosítási szakértő veszi végig az Mt. változásait.

A tartalomból:

  • Munkaszerződés
  • Tájékoztatási kötelezettség
  • A határidők számításának új szabályai
  • A felmondás új szabályai
  • Szülői szabadság, apasági szabadság – szabályok, díjazás
  • A munkaidő beosztását érintő változások
  • A 30 év alatti anyák kedvezménye, illetve a közös érvényesítés szabályai
  • Az átalányadózó egyéni vállalkozókat érintő szabályok
  • Az egészségbiztosítási pénzellátásokat érintő változások

TOVÁBBI RÉSZLETEK

Időpont: 2023. február 9., csütörtök, 10:00-13:00

Jelentkezés

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe

Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk

Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk