kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Az álláskeresők közel fele semmilyen támogatást nem kap

Április végén összesen 307 356 álláskeresőt tartott nyilván a a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. Közülük 52,9 százalék, azaz 162,5 ezer fő kapott az államtól valamiféle támogatást, míg a többiek semmit. A Napi.hu térképe szerint Borsod-Abaúj-Zemplénben keresnek a legtöbben állást.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel 40 ezer álláskeresőt tartanak nyilván, míg például az ország másik felében Vas- és Győr-Moson-Sopron megyében ennek körülbelül a tizedét.

A munkanélküliek harmada (118 286 fő) szakképzetlen. Míg diplomás alig több, mint 17 ezer. Az életkort tekintve 47 ezer 25 év alatti és 70 ezer 55 év feletti keresett állást.

A foglalkoztatók áprilisban összesen 54,2 ezer üres álláshelyet jelentettek be, de ezek több mint 68%-ához állami támogatást kértek valamilyen jogcímen, írja a Napi.hu. A támogatott munkahelyek 82,8 százaléka a közfoglalkoztatást takarta.

Áprilisban 198,9 ezer nyitott álláslehetőség volt, amelyből a hónap végére 88,9 ezer maradt betöltetlen.

Napi.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk