Átverték a magyar kölcsönzött munkásokat Svédországban
Milliókkal tartoznak a svéd adóhatóságoknak azok a magyar munkavállalók, akiket a magyar közvetítővel dolgozó svéd munkaerő-kölcsönző cég károsított meg. A magyar adóhatóság a svédek kérésére most megkezdte a több tízmillióra rúgó tartozások behajtását. A cég azzal tévesztett meg magyar munkavállalókat, hogy ígéretük ellenére elmulasztották utánuk befizetni az adót és a társadalombiztosítást, írja az atv.hu.
Az atv.hu az egyik érintettől úgy értesült, hogy a magyar adóhatóság - a svédek kérésére -megkezdte a tartozások behajtását. A férfi korábban csaknem három évet lehúzott Svédországban hegesztőként. Az Euro4work illetékese, Mats Björnson egy repülőtéren íratott alá vele egy szerződést 2008-ban. A férfi azt állítja, embertelen körülmények között 80-85 órát dolgozott hetente az Andersers Mekaniska, illetve az Alvenius nevű cégeknél. A többi kint dolgozó magyarhoz hasonlóan bruttó 250 svéd koronát kapott óránként, ám ennek több mint felét a munkaközvetítő cég tette el, amely azt ígérte, hogy a dolgozók minden svéd adózási kötelezettségét teljesíti. Amikor a férfi bement a helyi munkaügyi hivatalba, hogy megnézze, be van-e jelentve, kiderült, hogy még adószáma sincsen. Így most a svéd állam 32 millió forintnak megfelelő összeget követel a magyar férfin az itthoni adóhatóságon keresztül. A 40 éves, egygyermekes családapa lakását és számos ingóságát már elárverezték, de még így is tartozik 21 millió forinttal. Tudomása szerint 30-40 főt érint közvetlenül hasonló a végrehajtás.
Van olyan is, akin több mint 40 millió forintnak megfelelő összeget követel a svéd adóhatóság. Ez a férfi elkeseredettségében öngyilkosságot kísérelt meg - sikertelenül.
atv.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Rekordév után osztalékot fizethet a Pensum Group, 2024-ben további növekedés jöhet 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Kell-e TB járulékot fizetnem, ha D minősítéssel százalékoltak le? 2 hónapja