Átrendeződések várhatók a béren kívüli juttatásokban
Sok cégnél mostanában kell nyilatkoznia a dolgozóknak arról, hogy milyen cafeteria-elemeket választanak az idén. Szakemberek szerint felértékelődnek az étkezési utalványok, és több előnyre tesznek szert a készpénz-helyettesítő fizetőeszközök, a cafeteria-kártyák. A juttatások mértékének meghatározásával kapcsolatban pedig óvatosságra intenek.
Felértékelődnek az étkezési jegyek
Noha az adókulcs kedvezően változott, Orosz András, a Dimenzió Biztosító Egyesület ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy a munkáltatók költségérzékenysége 2011-ben is magas, azaz a személyi jellegű kiadásaikat szeretnék minél jobban optimalizálni. A béren kívüli juttatásokon elérhető alacsonyabb bruttó költség alapvetően a vállalat gazdálkodását segíti, azokat kevesen fordítják majd a juttatások bővítésére.
Lukács Marianna, a Patikapénztár vezetője szerint az immár hideg- és melegétkeztetésre egyaránt használható havi 18 ezer forintos keret felértékelődésének, ezzel együtt az étkezési utalványok térnyerésének elsősorban az önkéntes pénztárak lehetnek a vesztesei.
Visszaszorul a közétkeztetés, elterjed a csipkártyás cafeteria
Kardos György, a Top Cafeteria Kft. ügyvezető igazgatója szerint a kedvezőbb adózási feltételek miatt a múlt évinél több előnyre tesznek szert a készpénz-helyettesítő fizetőeszközök. A Multi-Pay Cafeteria kártya megjelenésével a béren kívüli juttatások rendszerének működtetése tovább egyszerűsödik. Mint mondta, óriási előnye a kártyának, hogy egyszerűsíthetik az adminisztrációs folyamatokat és csökkenthetik a költségeiket. A dolgozók által igényelt juttatások értékét egy öszszegben utalják át a Multi-Pay felé, az összegek jóváírása a dolgozók kártyájának megfelelő alszámláján az adatszolgáltatás alapján, központilag történik.
Nyerges János, az Eurest Étteremüzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója pozitív változásnak tartja, hogy a kedvezményesen igénybe vehető étkezési támogatás adótartalma csökkent, ugyanakkor mivel a korábbi melegétkezés preferált támogatása megszűnt, a munkahelyi vendéglátás és a közétkeztetés várhatóan visszaszorul, mely folyamatot felerősíti a Cafeteria kártya elfogadása esetén felmerülő, a forgalom után fizetendő 3,5-5,5 százalék beváltási költség is.
Dénes Rajmund Roland Human Centrum Kft. ügyvezetője bizakodó az idei évet illetően, de nem tartja szerencsésnek, hogy az internetszolgáltatások igénybevételének adómentessége megszűnt, ugyanis szerinte sok fiatal választotta ezt a cafeteriaelemet. Jó kezdeményezésnek tartja ugyanakkor a sport- és sportrendezvény-utalványt, viszont szerinte sokan nem tudnak majd élni a Széchenyi-kártya lehetőségeivel, sok ügyfelük 2011-ben még nem emelte be a cafeteria választható menürendszerébe. Úgy véli, a jövőben egyre elterjedtebbé válik a csipkártyás cafeteria, ez lesz majd a jövő, de még van feladata a szolgáltatóknak az elfogadóhelyek szélesebb körű bővítésében.
Cafeteria, mint motiváció - csak óvatosan!
2011-ben nem szerepel a személyi jövedelemadótól szóló törvényben az a tavalyi szabály, hogy a nem nevesített természetbeni juttatásokat minden alkalmazott esetében egyenlő arányban kellene alkalmazni, vagy csoportokat kellene alkotnunk. Ennek hatására sok cégnél felmerül a gondolat, hogy speciális, eddig nem megszokott szabályokhoz köti a cafeteria rendszerét.
Fata László, a Cafeteria TREND magazin szakértője azonban óvatosságra inti a munkáltatókat. A szakértő szerint a juttatások mértékének meghatározására jó iránymutatást kínál a munkajog. Eszerint az azonos munkakörök, azonos teljesítmény esetén azonos juttatásokat kell megállapítanunk. Így ha ezen belül eltérünk 2011-ben a béren kívüli juttatásokkal, akkor bizony jó, ha van erre valami írásos határozata, indoklása a munkáltatónak - hangsúlyozza Fata László.
Pénztárak külön szabályai
Vannak azonban olyan béren kívüli juttatások, melyekre újabb szabályokat is figyelembe kell vennünk. Az önkéntes nyugdíjpénztár, egészségpénztár, önsegélyező pénztár alkalmazása esetén az önkéntes pénztárakról szóló törvény 12. paragrafusa kimondja, hogy a munkáltatói hozzájárulás minden pénztártag munkavállalóra nézve azonos összegű vagy a munkabérének azonos százaléka lehet. Ettől csak úgy lehet eltérni, ha a dolgozó a munkáltatótól írásban kéri a munkáltatói hozzájárulás teljes összegének, vagy egy részének szüneteltetését, megszüntetését.
- Így bizony munkáltatóként nem hozhatunk saját hatáskörben olyan döntést, belső szabályt, amellyel csökkentjük az önkéntes pénztárakba történő utalás mértékét, hiszen ilyenkor egyértelmű, hogy nem a munkavállaló mondott le erről - hívta fel a figyelmet a szakértő.
Napi Gazdaság/Világgazdaság/HR Portal
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Megállapodás a Tescónál - ennyivel nőnek a bérek és a cafeteria 4 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja
- 2024: trendforduló vagy bércsapda jön a munkavállalóknak? 5 hónapja
- Vajon csökken a vállalati egészségkultúrára fordított béren kívüli juttatások adója? 6 hónapja
- Nyerő juttatások, tippek a munkatárs-megtartáshoz 2024-re 6 hónapja
- Cafeteria Kisokos 2024 6 hónapja
- Több mint 840 ezer diák internetezhet gyorsabban 7 hónapja
- Országgyűlés előtt az új cafeteria szabályok! 7 hónapja
- Juttatási trendek 2024-ben: mit tud az egészségpénztár? 7 hónapja