Árokba lökte a sofőr a mozgássérültet, vádat emeltek ellene
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés miatt emeltek vádat az ellen a pécsi buszsofőr ellen, aki tavaly decemberben egy árokba lökte mozgássérült utasát.
Erre a sofőr megpróbálta kicsavarni kezéből telefonját, aztán belökte őt a járda melletti öt méter mély, meredek árokba. A buszvezető annak ellenére állt 5-10 percig az árok mellett, hogy a sértett jelezte neki: nem tud egyedül kimászni. A sofőr végül otthagyta, és az autóbusszal elment a helyszínről.
A különböző sérüléseket szenvedő mozgássérültnek végül egy telefonon értesített ismerőse segített kimászni az árokból.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Pécsett a hétfői járatok közel harmada kimaradhat a sztrájk miatt 4 hónapja
- Sztrájkot hirdetett a pécsi buszvállalatnál az egyik szakszervezet vasárnapra és hétfőre 4 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- Vizsgálatot indított a Volánbusz a száguldás közben telefonozó sofőr ügyében 4 hónapja
- Kiderült, mikor állnak munkába a Fülöp-szigetekről érkezett buszsofőrök 5 hónapja
- A szállodai szobájából hurcoltak a hadseregbe egy buszsofőrt Kárpátalján 7 hónapja
- Ázsiából kölcsönzött sofőrök vezetik majd a buszokat Budapesten 8 hónapja
- Mindenáron megvédi buszvezetőit a Volánbusz, ígérik 11 hónapja
- Pécs mellé is akkumulátorgyárakat építenek? 11 hónapja
- Egymilliós ajánlattal toboroz buszsofőröket a BKV 11 hónapja
- Egyre súlyosabb a munkaerőhiány, a Fülöp-szigetekről toboroznak buszvezetőket Magyarországra 11 hónapja