Állásinterjú időpontegyeztetés: mit is kell megbeszélni ilyenkor?
Olyan egyértelműnek tűnik, hogy ha álláskeresésben vagyunk, és megcsörren a telefon, állásinterjúra hívnak, örülünk, időpontot egyeztetünk, majd megköszönjük a lehetőséget, és letesszük a telefont. Valójában azonban érdemes még pár dolgot tisztázni egy ilyen beszélgetésben, hívja fel a figyelmet Jobangel a HR Blogon.
Ezért ezt tisztázni kell. Úgy kezdik, hogy „ittmegott megtaláltuk az önéletrajzát, lenne egy lehetőség, új kollégákat keresünk, mikor találkozzunk?” Rutintalan álláskereső azonnal nézi a naptárát, majd mikor megérkezik az interjúra, kiderül, hogy csoportos interjú, és biztosítási ügynököket keresnek, beszámlázós fizetéssel. Ezt elkerülendő, kérdezzük meg, milyen állásról van szó, mi a feladat.
2. Az önéletrajzodból rosszul mérték fel, neked való-e az állás
Ügyfelünk …mérnököt keres, találkozzunk, hangzik a felhívás, de itt is jobb érdeklődni: mi a feladat, mit látott a CV-ben, ami miatt úgy gondolja, jó leszel a feladatra? Néha bizony melléválasztanak, jobb, ha el sem mész olyan szakterületről beszélgetni, ami nem érdekel téged.
3. Fizetési elképzelések egyeztetése
Miután a feladatot egyeztettétek, érdemes ezt is nagyságrendi szinten, nehogy jóval alacsonyabb nagyságrendben gondolkodjanak ők, mint te. Egyszerű kérdés, hogy „Ismervén a feladatot, van esetleg már egy meghatározott költségkeretük az új kollégára?” Ezzel elkerülhető, hogy ne a harmadik interjúkörben derüljön ki, hogy teljesen más elképzelésetek van erről.
4. Időtartam
Érdemes megkérdezni, mennyi időt szánnak az interjúra, mert az interjús viselkedésedet nagyban meghatározza. Sokat mesélj, kevesebbet mesélj a munkádról, van-e idő a legapróbb részletekbe is belekérdezni stb. Nem mellesleg be tudod határolni, hogy vajon átlagos időt töltöttek-e veled, vagy hamarabb lett vége az interjúnak, ami lehet baljós jel.
5. Állásinterjú fajtája
Érdemes megtudni, mire számíthatsz, mivel kell készülnöd. „Milyen témára készülhetek?” Ki fog derülni, hogy HR-es vagy szakmai kör, szakmai teszt írásban, vagy szakmai beszélgetés, így fel tudsz készülni. Ne mondj nemet, ha személyiségtesztet emlegetnek, majd ha meglátod, hogy milyen, eldöntöd, kitöltöd-e. A csoportos interjú legyen gyanús, akkor próbáld meg újra átbeszélni, mi is a pozíció, a téma.
6. Praktikus tudnivalók
Milyen tömegközlekedési eszközzel lehet odajutni, hol kell leszállni a buszról/villamosról, hol lehet parkolni, kit kell keresni, milyen kapucsengőt kell használni, stb. Belépéshez kell-e valamilyen igazolvány (pl. nehogy a recepción derüljön ki, hogy két db fényképes igazolványt kérnek, nálad pedig csak egy személyi van…)
A fenti témák átbeszélése összesen néhány perc, de sok bosszúságtól kímélhet meg!
Jobangel Blog
HR Blog
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Milyen egy startup cégnél HR-t vezetni? Török-Böröcz Anna hét évvel ezelőtt egy 10 fős csapathoz csatlakozott HR-esként, most hetvenen vannak öt... Teljes cikk
A zaklatás kiemelt médiatéma mostanában. Gyakran fennáll a veszélye annak, hogy ha megkérdőjelezünk egy álláspontot, akkor ez a zaklatás vádját... Teljes cikk
A kiválasztási folyamatban résztvevő szakembereknek komoly munkával jár megtalálni a vállalat számára megfelelő munkatársakat. Mivel a toborzás... Teljes cikk
- Egy népszerű gyártó népszerű telefonja - fiataloknak 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Felmérés: Emiatt félnek az állásinterjúktól a dolgozók leginkább 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja
- 5 tipp, amivel jó toborzó lehetsz 3 hónapja
- Az álláskeresők támogatásának alakulása 3 hónapja
- Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel? 4 hónapja
- A folyamatok csapdájában 4 hónapja
- KSH: 207 ezren voltak munka nélkül 2023 novemberében 5 hónapja