Alig találnak részmunkaidős állást a kisgyermekes anyák
A dolgozó anyák közel 64 százaléka dolgozik teljes munkaidőben, részmunkaidős állása csak 36 százaléknak van. Az anyák csaknem 70 százaléka százaléka nem otthonról dolgozik, mindössze 14,6 százalék tudja otthonról megoldani a munkavégzést, és további 14,6 százalék dolgozik részben otthonról.
A munkaerőpiacra visszatérő kisgyermekes anyák többsége teljes munkaidőben dolgozik, a részmunkaidő és az otthonról végezhető munka kevésbé elterjedt a körükben - derült ki a Népességtudományi Kutatóintézet által 2018-ban indított longitudinális kutatás legfrissebb eredményeiből, amelyet Veroszta Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének megbízott igazgatója mutatott be a Demográfiai helyzetünk: várandósság, csecsemőkor című online szakmai rendezvényen.
Magyarországon az anyák már eltávolodtak a tradicionális, "csak kenyérkereső" apaképtől. Mindössze a megkérdezettek mintegy 20 százaléka gondolta úgy, hogy a feleség számára az otthon és a gyerekek, a férj számára pedig a munka a fontosabb feladat, még abban az esetben is, ha mindketten dolgoznak. A tradicionális apakép azokban a családokban jellemzőbb, ahol az anya fiatal, alacsonyabban képzett, többgyermekes vagy egyedül él - magyarázta Veroszta Zsuzsanna.
Ezzel együtt a házimunkák zömét továbbra is anyák végzik várandósság idején, illetve kisgyermek mellett - mutatott rá a kutatás, amely szerint a kisgyermekgondozásban az apák legaktívabban a fürdetésből veszik ki a részüket.
A kutatás rávilágított arra is, hogy a gyermekek 66,2 százaléka volt tervezett a megkérdezett családokban. Arra a kérdésre, hogy három éven belül vállalnának-e második gyermeket, az anyák 62 százaléka felelt igennel. Kiderült az is, hogy minél magasabb végzettségű, minél kvalifikáltabb az anya, annál jellemzőbb, hogy további gyermeket is vállalna.
Az anyák munkába való visszatéréséről az derült ki, hogy a megkérdezettek 4,5 százaléka már a gyermek féléves korában dolgozott, a döntő többség viszont csak a gyermek két- és hároméves kora között szeretne ismét munkába állni. Főleg a sokgyermekes, alacsony végzettségű anyákra jellemző, hogy egyáltalán nem terveznek visszamenni dolgozni.
"Többnyire rendszeres, nem otthonról végzett, teljes munkaidős állásba térnek vissza az anyák, a részmunkaidő nem gyakori a körükben" - fejtette ki Veroszta Zsuzsanna, hozzátéve: a dolgozó anyák 63,9 százaléka van teljes munkaidőben, míg részmunkaidős állást csak 36,1 százalékuk végez.
A kutatás szerint a kétéves kor feletti gyerekek harmada (32,9 százaléka) járt bölcsődébe. A dolgozó anyák háromnegyede (75,5 százalék), a nem dolgozók 13,1 százaléka veszi igénybe a bölcsődei szolgáltatást.
A féléves gyermeket nevelő vizsgált családok 15 százaléka részesült családi otthonteremtési kedvezményben (csok), további 35 százalék pedig a kutatás idején tervezte, hogy igénybe veszi azt.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Milyen kihívások állnak a HR-szakma és a toborzás előtt? Különleges gondolkodás kell-e a Z generációhoz? Jó-e a női vezetői kvóta a cégeknél?... Teljes cikk
A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk
A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 4 hete
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás 2 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Újabb 43 településen épülhet bölcsőde 2 hónapja
- Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét? 2 hónapja