Akár 50 százalékos fluktuáció is jelentkezhet a magyar gyártó vállalatoknál
Hazánkban több mint 35 ezer ember hiányzik a gyártó szektorból, így a nagyvállalatok arra kényszerülnek, hogy a gyártás helyétől több száz kilométerre, illetve akár a határon túlról is toborozzák a kékgalléros munkaerőt. A Staff House jelenleg is zajló felmérése szerint több meghatározó magyarországi gyártó vállalatnál több mint 50 százalékos fluktuáció jelentkezik, amelynek egyik fontos tényezője lehet a dolgozók nem megfelelő szállásoltatása - írják sajtóközleményükben.
Az úgynevezett kékgalléros munkaerő hiánya elsősorban a hazai feldolgozóipart érinti a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint, az egész iparágban összesen 23 ezer álláshely betöltésére volna szükség. Emellett komoly munkaerőhiány jelentkezik a kereskedelem és gépjárműjavítás területén, ahol jelenleg több mint 6000 fő pótlása a feladat, de több ezer munkavállalóra lenne még szükség az olyan jelentős számban kékgallérosokat foglalkoztató ágazatokban is, mint az építőipar (2900 fő), a szállítmányozás (3600 fő), valamint a raktározás.
„A teljes gyártó szektort érintő munkaerőhiány kettős problémával szembesíti a vállalatokat. Egyrészt nagy távolságokból kell toborozniuk kékgalléros munkavállalókat a mindennapi működéshez, másrészt biztosítaniuk kell a felvett munkások tömeges szállásoltatását. Önmagában már a tömeges toborzás is rendkívül komoly kihívás a humánerőforrás-osztályok vezetői számára, amely a munkaerő elszállásolásával együtt szinte minden alkalommal szükségessé teszi külső szolgáltatók, munkaerőkölcsönzők és professzionális szálláshely-szolgáltatók bevonását. Ráadásul a toborzás során egy minőségi szálláshely lehetősége csak még vonzóbbá teszi a munkáltatókat a kékgallérosok körében” - jegyzi meg Kondor András, a cég vezérigazgatója.
A kékgalléros munkavállalók az esetek döntő többségében nem képesek önmaguk megoldani szállásukat. Az azonnali munkába állás igénye miatt a munkavállalóknak nincs idejük az albérlet keresésére, amelyet a több havi kaució, valamint a bérleti díj előre való fizetése miatt anyagilag sem tudnának megengedni maguknak. A vidéki és fővárosi albérlet-piac - az ingatlanfejlesztéseket ösztönző intézkedések ellenére - kínálata továbbra is szűkös, ami tovább súlyosbítja a magas lakhatási költségeket.
A megfelelő munkaerő elszállásolás nagyban segíti a fluktuáció csökkenését, hiszen a dolgozók idejük jelentős részét töltik ezeken a szállásokon.
Fotó: Pixabay

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása 1 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete