Agyonnyomta Erzsébet a Chéque Déjeuner-t
Már csak hárommillió forint törzstőkéje és egy alkalmazottja van az egykor milliárdos forgalmú étkezésijegy-kibocsátónak, a Chéque Déjeuner Étkezési Utalvány Gyártó és Forgalmazó Kft.-nek, írja a HVG.
Leszállította törzstőkéjét a francia tulajdonú Chéque Déjeuner Étkezési Utalvány Gyártó és Forgalmazó Kft. Az utóbbi években a korábban többmilliárdos forgalmú étkezésijegy-kibocsátó elvesztette a piacát az Erzsébet-utalvány helyzetbe hozása miatt.
2012-ben több mint félmilliárd forintos veszteséget könyvelt el a cég, ezért törzstőkéjét 60 millióról 878 millió forintra kellett emelnie, most ezt rendezte vissza a tulajdonos azzal, hogy a tőkét hárommillió forintra csökkentette – mondta a HVG-nek a cégvezető, Nagy Márta, aki ma egyben a vállalat egyetlen alkalmazottja. A többi, körülbelül száz alkalmazottat elbocsátották.
Az Erzsébet-utalvány miatti diszkrimáció ügyében a francia utalványcégek az Európai Bizottsághoz fordultak, az ügy a bíróság döntésére vár – írja a lap.
HVG / Index.hu
2012-ben több mint félmilliárd forintos veszteséget könyvelt el a cég, ezért törzstőkéjét 60 millióról 878 millió forintra kellett emelnie, most ezt rendezte vissza a tulajdonos azzal, hogy a tőkét hárommillió forintra csökkentette – mondta a HVG-nek a cégvezető, Nagy Márta, aki ma egyben a vállalat egyetlen alkalmazottja. A többi, körülbelül száz alkalmazottat elbocsátották.
Az Erzsébet-utalvány miatti diszkrimáció ügyében a francia utalványcégek az Európai Bizottsághoz fordultak, az ügy a bíróság döntésére vár – írja a lap.
HVG / Index.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 4 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 2 hónapja
- Nyelvvizsga 2 hónapja
- 20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest 2 hónapja