Adómentes lesz a cég által fizetett internethasználat
A jelenleg adómentes természetbeni juttatások 25 százalékkal adóznak majd jövőre - ez derül ki a gazdasági bizottság kedden benyújtott, és a költségvetési bizottság által is támogatott módosító javaslatból.
A pillanatnyilag véglegesnek tűnő verzió szerint a kedvezményes adóztatású körben marad az üdülési csekk a minimálbér összegéig - azzal, hogy azt csak üdülési és művelődési célra lehet felhasználni - a meleg étkezési utalvány - 12 ezer forintról 18 ezer forintra emelve a kedvezményesen juttatható mértékét - az utazási bérlet és a képzések költsége.
Emellett a kedvezményes körbe kerülnek az önkéntes pénztári munkáltatói befizetések is, ám az egészségpénztári befizetések a minimálbér harminc, a nyugdíjpénztári befizetések pedig a minimálbér feléig lenne 25 százalékos adóztatású. Meglepő változás azonban, hogy a munkáltató által fizetett internethasználat nemhogy kedvezményes, hanem egyenesen adómentes lesz.
Az egyes igénybe vételi korlátok beiktatásával és a korábbiak meghagyásával nem vezetik be a természetbeni juttatások általános 400 ezer forint összegű korlátját.
Az átmeneti szabályok között azt is tartalmazzák a módosítások, hogy az idén kibocsátott utalványokra még az idei szabályokat kel alkalmazni akkor is, ha azokat csak jövőre használják fel. Vagyis az üdülési csekkeket még a szélesebb körben lehet felhasználni.
Napi Gazdaság

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Példa: 25 éves férfi, 11 ezer forint havi befizetés - 100 ezer forinttal több nyugdíj 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Melyek a legnagyobb egészségpénztárak? 3 hónapja
- Megállapodás a Tescónál - ennyivel nőnek a bérek és a cafeteria 4 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja
- 2024: trendforduló vagy bércsapda jön a munkavállalóknak? 5 hónapja
- Vajon csökken a vállalati egészségkultúrára fordított béren kívüli juttatások adója? 6 hónapja
- Nyerő juttatások, tippek a munkatárs-megtartáshoz 2024-re 6 hónapja
- Cafeteria Kisokos 2024 6 hónapja
- Most kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adóvisszatérítést 6 hónapja