A munkavállalók 62 százaléka nem aggódik az állása miatt
Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából.
Az 1200 ember megkérdezésén alapuló, reprezentatív felmérése alapján képzett BNP Paribas Cardif munkaerőpiaci stabilitási index idén a második negyedévben 68 pont lett, ami 2-2 ponttal alacsonyabb az előző negyedévhez és az előző év azonos időszakához képest is.
A stabilitási index azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy mennyire stabil a munkaerőpiac a munkavállalók szemszögéből, milyen lépéseket tennének meg annak érdekében, hogy megtartsák munkahelyüket, ha az veszélybe kerülne, illetve, hogy megérzésük szerint milyen könnyen találnának új munkalehetőséget.
A felmérés szerint a munkavállalók - összhangban a járvány harmadik hullámának lecsengésével - a tavalyi adatokkal összevetve már jóval optimistábbak a mostani pozíciójuk megtartását illetően: a tavaly nyári 74 pont után idén júniusban már 80 pontot vett fel ez a részindex, ami jelentős javulásnak számít, bár a két évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban mért 92 ponttól még jócskán elmarad.
Az is pozitívumnak számít, hogy a dolgozók korábban még sosem bíztak ennyire abban, hogy könnyen találnának maguknak új állást: a mostani felmérésben regisztrált 60 pont az előző év azonos időszakában 58, 2019-ban pedig 57 pont volt.
Azonban arra is rámutattak, hogy az elmúlt év stagnáláshoz képest némileg csökkent a jelenlegi munkahely megtartása iránt érzett motiváció: az előző három negyedévben mért 58, valamint az egy évvel ezelőtti 60 pont után most 56 pontot mértek. Ez is azt támasztja alá, hogy a munkavállalók már kevésbé aggódnak a mostani munkahelyük megtartása miatt.
Az előző év azonos időszakához képest 56-ról 46 százalékra esett azok aránya, akik ugyanannyi pénzért többet is dolgoznának, valamint 51-ről 40 százalékra csökkent azoké, akik nehezebb munkát is hajlandóak lennének elvégezni ugyanennyi pénzért.
Ugyanakkor a BNP Paribas Cardif Biztosító az ügyfeleknek egészségkárosodás, keresőképtelenség vagy munkanélküliség okozta jövedelemveszteség esetén anyagi segítséget nyújtó hitelfedezeti biztosításhoz kapcsolódó kifizetései 49 százalékkal nőttek idén a második negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliségre vonatkozó kifizetések 58 százalékkal emelkedtek éves összevetésben. Ez arra utal, hogy a felmérésben résztvevők optimizmusa ellenére a magyar háztartások pénzügyi helyzete valószínűleg sérülékenyebb, mint a koronavírus-járvány előtt volt.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Negyedik alkalommal rendezi meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Modern Gyárak Éjszakáját. A járványhelyzetre tekintettel az... Teljes cikk
Kinél előbb, kinél később, de minden fiatalban felvetődik a kérdés: hogyan tovább? Életünk során a megfelelő iskola-, majd a pályaválasztás... Teljes cikk
A költségvetésnek köszönhetően további bérnövekedés várható. Csath Magdolna közgazdász szerint a jövő évi költségvetés további... Teljes cikk
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 4 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 4 hete
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja