A járvány ellenére is megtartotta megváltozott munkaképességű munkatársait a Főnix
A világot sújtó járványhelyzet ellenére a Főnix Megváltozott Munkaképességű Nonprofit Kft. sajószentpéteri gyárában meg tudták tartani a munkavállalókat, folyamatos a termelés, világpiaci terméket gyártanak, több mint százan.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen egy éve adták át a Főnix 500 négyzetméteres üzemét, amely 185 millió forintból épült meg, és ahol megváltozott munkaképességűek gyártanak márkás síbakancsot.
Csereklyei Dániel, a Főnix ügyvezető igazgatója az elmúlt egy évet értékelve hangsúlyozta: ez az időszak a projekt minden résztvevője számára bebizonyította, hogy összetett és komplex termelési folyamatokra, vagyis értékes és értékteremtő feladatok ellátására is képesek a megváltozott munkaképességűek.
A vállalat jelenleg 6 megyében 12 akkreditált üzemben folytat rehabilitációs célú foglalkoztatást. A nonprofit cég a sajószentpéteri üzem első egy év eredményei között tartja számon, hogy miközben eleinte partneri segítséget kértek a minőségellenőrzéshez, a jó teljesítménynek köszönhetően mára már ez is a saját kezükbe került.
Jelentősen tudták növelni termelékenységüket is, 8 órában a kezdeti 150 pár síbakancs gyártásáról mostanra már 350-400 párra emelkedett a termelés. Terveik között szerepel ehhez kapcsolódva a motivációs bérezés bevezetése, napi 400 pár gyártott bakanccsal.
A Főnix 1998 óta működik, 2014 óta foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkavállalókat, országszerte több mint 700 embert. Az elmúlt évi árbevétele meghaladta a 2 milliárd forintot.
A döntés 2020. március elején született meg a "Megváltozott Munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása" elnevezésű programról. Ezzel a kormány célul tűzte ki azon megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatását, akiknek foglalkoztatási rehabilitációja lehetséges, és akik képzettségi szintjüknek megfelelő munkakörben nem voltak elhelyezhetőek. A program megvalósítására mintegy 800 millió forintot hagytak jóvá, a koordinátor az Innovációs és Technológiai Minisztérium Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkársága megbízásából az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. - emlékeztetett Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 3 hete
- 1 százalék: így alakult az érvényesen felajánlott összegek nagysága 3 hete
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 4 hete
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 2 hónapja
- Egyszerűsödött a megváltozott munkaképességű dolgozók ellátásainak igénylése 3 hónapja
- Így spórolhat milliókat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával 4 hónapja
- Eldőlt, mennyivel emelkedik a BKM dolgozóinak bére 4 hónapja
- Vegyen fel hallássérült dolgozót - segítséget kap, aki segít! 5 hónapja
- Fülöp Attila: van százötvenezer jó példa fogyatékossággal élő munkavállalóval kötött szerződésre 6 hónapja
- Az önkéntesek létszáma Magyarországon 6 hónapja
- Majdnem minden második megváltozott munkaképességű ember bérből tartja el magát 6 hónapja