A Belügyminisztérium elkezdte kidolgozni a fegyverpénz kifizetését
A rendvédelmi dolgozóknak járó fegyverpénz bevezetése 178,1 milliárd forint költségvetési forrást igényel.
A Belügyminisztérium megkezdte a hivatásos állományban lévőknek juttatandó "fegyverpénz" kifizetésének kidolgozását és a vonatkozó jogszabályok módosításának előkészítését - közölte a tárca kedden. Azt írták, kedden a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselőinek részvételével konzultatív fórumot tartottak a Belügyminisztériumban. A megbeszélésen Zsinka András személyügyi helyettes államtitkár felidézte Orbán Viktor miniszterelnök június 10-én tett bejelentését, amely szerint a kormány biztosítja a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló állománynak a jövő év elején a háromévente adható hathavi rendvédelmi szolgálati juttatást, az úgynevezett "fegyverpénzt", amennyiben a gazdaság növekedése az idén meghaladja az 5,5 százalékot - tudatták.
A helyettes államtitkár bejelentette, a tárca megkezdte a tervezett konstrukció részleteinek kidolgozását és a vonatkozó jogszabály módosításának előkészítését, "amelynek során a munkavállalói oldallal folytatott párbeszéd fenntartásában érdekelt". A fórumon elhangzott, hogy az intézkedés az előzetes számítások szerint 178,1 milliárd forint költségvetési forrást igényel. A közlemény szerint Pintér Sándor belügyminiszter tárgyalásokat folytat a gazdasági élet szereplőivel és a Pénzügyminisztériummal a kitűzött növekedési cél elérése érdekében, amelynek megvalósulását a Belügyminisztérium októberben tekinti át. A BÉT következő ülését ősszel tervezik összehívni - tudatták.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét? 2 hónapja
- Korai ébresztő és rendszeres testmozgás - táborral népszerűsítik a katonai és rendészeti pályát 3 hónapja
- Folytatódik az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja 3 hónapja
- A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés 4 hónapja
- Az MSZP a közművelődési dolgozók béremelését javasolja 4 hónapja
- Állásbörzét tart a rendőrség Budapesten 4 hónapja
- Január elsejével emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére 5 hónapja
- LMP: növelni kell a közszolgálati béreket és a szociális támogatásokat 5 hónapja