kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

A tömegközlekedésben is érvényes lesz az üdülési csekk?

Az illetékesek azt tervezik, hogy az idén már a helyközi tömegközlekedési eszközökre, tehát a vonatokra és az autóbuszokra is érvényes lenne az üdülési csekk. Kétezer szálláshely és négyszáz utazási iroda fogadja el az utalványokat.

A tömegközlekedésben is érvényes lesz az üdülési csekk? 2004. január 23. FigyelőNet, Rádió.hu Az illetékesek azt tervezik, hogy az idén már a helyközi tömegközlekedési eszközökre, tehát a vonatokra és az autóbuszokra is érvényes lenne az üdülési csekk. Kétezer szálláshely és négyszáz utazási iroda fogadja el az utalványokat. Ebben az évben a nyugdíjasok egy százmillió forintos keretre pályázhatnak, így ők is részesülhetnek az üdülési csekk nyújtotta kedvezményekben. Az idén 8 milliárd forintnyi üdülési csekk értékesítésére számít a Nemzeti Üdültetési Alapítvány. A munkáltatók által kedvezményesen megvásárolható és a dolgozóknak a minimálbér mértékéig adómentesen adható utalvány 12 éve csökkentheti a munkavállalók nyaralási költségeit. Az alapítvány kuratóriuma arról tájékoztatott, hogy fontos lenne, hogy a szociálisan rászorultak üdülési hozzájárulását teljes egészében átvállalhatnák, erre azonban egyelőre nincs pénz. A nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak, a fogyatékkal élőknek, a tartós munkanélkülieknek, az állami gondozott és tartósan hátrányos helyzetű gyermekeknek, illetve a roma munkavállalóknak járó üdülési csekkek teljes állami finanszírozásához csupán 500 millió forintot tudnak pályáztatással szétosztani, illetve 400 milliót a gazdálkodó szervezetek igényelhetnek szociális célra. A Nemzeti Üdültetési Alapítvány ugyanakkor felkérte a munkaadókat, hogy saját forrásaikkal segítsék a tőlük nyugdíjba vonulók üdültetését, a több mint hárommillió nyugdíjas csak társadalmi összefogással és a vállalkozások szociális érzékenysége révén juthat hozzá a pihenésüket segítő üdülési csekkhez.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!

Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk

5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek