A munkáltatók több mint fele befagyasztaná a béreket jövőre
A munkáltatók 57 százaléka befagyasztaná a béreket 2010-ben, 6 százalékuk bércsökkentésben gondolkodik, és csak 37 százalék tervez emelést - derül ki abból a kutatásból, amelyet a DGS Global Research végzett több mint 600 munkáltató megkérdezésével.
A kutatásban részvevőknek mindössze 37 százaléka tervez átlagosan 5,2 százalékos béremelést 2010-ben. A munkáltatók 57 százaléka a bérek befagyasztását, míg 6 százaléka átlagosan 13 százalékos bércsökkentést prognosztizál.
A DGS Global Research felméréséből az is kiderül, hogy a vizsgált munkakörök - felsővezetők, középvezetők, kereskedelmi munkakörök, diplomás szakemberek, ügyviteli munkatársak, fizikai munkavállalók - közül a "nyertesek" a diplomás szakemberek. Ők átlagosan 5,6 százalékos béremelésre számíthatnak a kutatásban részvevő munkáltatók 42 százalékánál.
A munkáltatóknak csaknem 40 százaléka ugyanakkor a fizikai munkavállalók bérét is emelné, míg a felsővezetők és a kereskedelmi területen dolgozók fizetését jövőre csak a cégek 32-33 százaléka növelné.
A felmérés rámutat, hogy "a 2009. második felére kialakult közhangulatnak megfelelőn a vesztesek, a felsővezetők". Esetükben átlagosan 17 százalékos bércsökkentéssel tervez a magyar tulajdonban levő munkáltatók 12 százaléka. Hozzáteszik: a munkáltatók egyoldalúan úgy oldhatják meg a bércsökkentést, hogy olyan bérelemeket csökkentenek, amelyek nem részei a munkaszerződésnek és nem jogszabályok által előírtak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja