A munkahelyi megbetegedésekkel nem foglalkozunk
Évente mintegy 360 ezer halálos munkahelyi baleset és csaknem 2 millió munkavégzéshez köthető halálos megbetegedés következik be. Noha a munkahelyi balesetek regisztrálása is gyakran elmarad, a munkahelyi ártalmak miatt kialakult megbetegedésekről még kevesebbet hallani.
Dr. Nagy Imre, az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet igazgatójának elmondása szerint az évente feljegyzett 150-200 körüli szám lényegesen kevesebb, mint a nyugat-európai országokban, amit a munkafeltételek nyilvánvalóan nem indokolhatnak. Hazánkban a legtöbb munkahelyi eredetű megbetegedés légzőszervi, ami ugyancsak a valós adatok hiányára utal, hiszen a betegek döntően olyan bányászok, akiknek a munkahelye már két évtizede megszűnt.
Más országokban készült felmérésekből viszont egyértelmű, hogy az egyes betegségek kialakulását milyen mértékben idézhetik elő a munkahelyi körülmények; az Egyesült Államokban például a rosszindulatú daganatos megbetegedések 30, a szív- és érrendszeriek 26 százalékáért felelősség terheli a munkahelyet.
Borhídy Gábor, az MSZOSZ szakértője szerint a hazai ismerethiány nem változik meg addig, amíg a munkahelyi biztosítási rendszert be nem vezetik. Mandrik István, az Országos Érdekegyeztető Tanács szakbizottságának munkáltatói ügyvivője úgy vélte, a munkáltatók többsége a bírság elkerülésére koncentrál, csak ezután foglalkozik a jogszabályok megtartásával. Ha azonban valaki valóban felkészül az elsőre, az közel jut ahhoz, hogy a munkaegészségügyi rendelkezéseket megtartsa - hívta fel a figyelmet a szakértő.
Népszava
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk
- Szakemberhiány miatt szünetel több vizsgálat az Oroszlányi Szakrendelőben 3 hete
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 1 hónapja
- LMP: legyen visszakövetelhető a munkaügyi szabályokat sértő akkugyárak állami támogatása 1 hónapja
- Kis híján vasúti balesethez vezetett a forgalmista figyelmetlensége 1 hónapja
- Veszélyes üzem? - Ezeken a területeken több a munkahelyi baleset, mint az építőiparban 2 hónapja
- Milliós fizetés és hideghívások: milyen a jó ingatlantanácsadó? 2 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére 3 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja
- Grafikonon a munkabalesetek számának alakulása Magyarországon 3 hónapja