A munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb béren kívüli juttatás
10-ből 7 kis- és középvállalkozás tervezi, hogy béren kívüli juttatást ad a dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest jelentős elmozdulás. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ - derül ki a K&H kkv-kutatásából.
„Az előttünk álló egy évben a kkv-k több mint kétharmada kalkulál a cafeteriajuttatások valamelyik formájával, míg egy évvel ezelőtt - az új törvény bevezetésekor - ez az arány mindössze 25 százalék volt. Az erőteljes növekedés hátterében az állhat, hogy a cégek megbarátkoztak az új szabályokkal. A jelenlegi arányt is tovább növelheti, hogy idén az ún. egyes meghatározott juttatások esetében - mint a helyi bérlet, az Erzsébet-utalvány vagy az iskolakezdési támogatás - a munkaadói terhek 43,66 %-ról 40,71%-ra mérséklődtek. Ezzel a munkavállalók is jól járhatnak, hiszen az adott munkáltatói keretből így idén nagyobb összeg juthat a dolgozóknak” - összegezte Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-marketing főosztály vezetője.
Átrendeződött a paletta
A különböző cafeteriaelemek népszerűsége egyaránt nőtt, és jelentősen átrendeződött a korábban megszokott rangsor is. „Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, egy év alatt a harmadik helyről tornázta fel magát az élre, hiszen mintegy ötszörösére, 34%-ra nőtt az ebben gondolkodó cégek aránya. A dobogó második fokán a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz juttatás áll (27%), ami egy évvel ezelőtt még az első helyen szerepelt. Harmadik helyen jelenleg a 13. havi fizetés található, minden ötödik vállalkozás kívánja ezzel kiegészíteni munkavállalói fizetését. Eközben pedig a sokáig élen álló étkezési Erzsébet-utalvány épphogy lecsúszott a dobogóról (19%)” - részletezte az eredményeket a szakember.
Számít, hogy hol dolgozik
A béren kívüli juttatások gyakorisága a vállalkozás méretével párhuzamosan nő: míg a mikrovállalkozások az átlagnál alacsonyabb arányban gondolkodnak cafeteriában (62%), addig a kis- és középvállalkozásoknál ez az arány 72% és 76%.
A különböző ágazatok közül a kereskedelemben 10-ből 6, az ipar és szolgáltató szektorban azonban már 10-ből 7 cég tervez a különböző juttatásokkal. Területileg a Dél-Dunántúlon és Pest megyében dolgozók számíthatnak a leginkább béren kívüli juttatásra a K&H kkv-bizalmiindex szerint.
Fotó: Pixabay

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme 2 napja
- Kiaknázatlan lehetőség van a bérnél lényegesen kisebb költséggel adható utalványokban 4 napja
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 4 hete
- Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra 1 hónapja