A megtartás lesz a HR 2018-as kulcsfeladata
A HR Portal oldalán szavazó olvasók már 2017-ben is a munkaerő megtartását tartották a HR kulcsfeladatának. Ez 2018-as évnyitó szavazásunkon sem változott, de a szavazatok száma nőtt, és az arányok illetve a hangsúlyok eltolódtak.
Tehát nézzük a tavalyi szavazás eredményét, és a részleteket.
A HR-esek tehát tavaly is a munkaerő megtartását tekintették az év legfontosabb feladatának, és ez idén sem változott. Ahogy a második hely sem változott, hiszen az előzőhez szorosan kapcsolható a munkavállalói elkötelezettség növelése. Innentől kezdve azonban változott a sorrend. Úgy tűnik a HR stratégiai szerepének megerősítését már kevesebben tartják feladatnak, remélhetőleg azt jelenti, hogy ezt több helyen sikerült már megvalósítani. Így ez a válasz az utolsó előtti fontosságú helyre került. Fontosabbá vált viszont a toborzás és a vezetőfejlesztés - utóbbi szintén fontos eleme lehet a munkaerő megtartásának. A munkáltatói márka erősítése a legkevésbé meghatározó tényező az idei szavazatok szerint.

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A foglalkoztatási ráta megyénként
Ekkora volt a foglalkoztatási ráta az ország vármegyéiben 2023. IV. negyedévében. Teljes cikk
A kivett betegszabadságok számának változása 1996 óta - grafikon
Így változtak a betegszabadság munkanapjai és az arra kifizetett összeg 1996 és 2022 között. Teljes cikk
Kik alapítanak startupvállalkozásokat hazánkban?
Leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkező 25-44 éves férfiak indítanak startupvállalkozásokat Magyarországon - derül ki a KSH kimutatásából. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Munkaszüneti nap lesz a választások napja, hogy mindenki el tudjon menni szavazni 1 hónapja
- Rekordév után osztalékot fizethet a Pensum Group, 2024-ben további növekedés jöhet 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja