A közmunkások esélytelenek a 10 milliós gyermekvállalási hitelre
Az mfor.hu szerint bár hivatalosan a közmunkások is igényelhetik a támogatást, mégis nagyon kevés az esély arra, hogy meg is kapják, hiszen nem tudnak három évnyi munkaviszonyt igazolni, és a bankok által előírt jövedelem mértékét sem érik el - írja a lap.
A kormány nem zárta ki a közmunkás nőket az igénylők köréből, de az mfor.hu szerint mégis esélytelenek lesznek rá. A Belügyminisztérium statisztikája szerint 2018 decemberében 121 ezren dolgoztak valamilyen közfoglalkoztatási programban, közöttük 70 ezren voltak nők. Életkori lebontás alapján ebből a 70 ezer nőből 46 ezren vannak azok, akik koruk alapján beleesnek az igénylők körébe.
A kölcsön felvételéhez 3 éves munkaviszonyt kell felmutatni, emellett még egy bírálati folyamat is megelőzi a pénzhez jutást. A közmunkásoknál ezek a feltételek problémásak, egyrészt, mert egybefüggően legfeljebb csak egy évig lehet a közfoglalkoztatásban részt venni, másrészt a bankok nem kedvelik, ha az igénylő határozott munkaidejű szerződéssel dolgozik.
Az is probléma lehet, hogy a kölcsön felvételéhez a bankok előírnak egy jövedelmi minimumot, ami 68-70 ezer forint is lehet. A szakképzetlen dolgozók nettó 54 102, a szakképzettek pedig nettó 70 859 forintot kapnak kézhez. Tavaly december végén a közmunkások 82 százaléka az alacsonyabb összegű fizetést kapnak.
Fotó: Pixabay
mfor.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 3 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják 4 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 2 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos 2 hónapja