kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A középvállalatok 39 százaléka tervezi új alkalmazottak felvételét

Az IMF prognózisát is meghaladó árbevétel-emelkedésre számítanak a középvállalatok vezetői, egy éven belül a 39 százalékuk új munkatársak felvételét tervezi - derül ki a az EY Growth Barometer kutatásából, amely 21 ország közel háromezer felső-vezetőjének véleményén alapul.

images

images

A középvállalatok több mint fele 6-10 százalékos bevételnövekedést vár idén, miközben tavaly mindössze a megkérdezettetek harmada volt ennyire optimista. A döntéshozók által becsült eredmények meghaladják az IMF 2018-as előrejelzését is, amely 3,9 százalékos GDP-bővüléssel számol. A felmérés szerint idén egyetlen egy válaszadó sem számít visszaesésre, leépítést is mindössze 1 százalékuk tervez.

A növekedés garanciájának az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tekintik a cégek. Az új technológiákkal kapcsolatos attitűd tavaly óta ugyanis gyökeresen megváltozott. Idén 73 százalék válaszolta, hogy már használja, vagy két éven belül használni fogja a mesterséges intelligenciát. Tavaly ugyanerre a kérdésre hasonló arányban még azt mondták, hogy sosem alkalmaznak majd robotizált folyamat-automatizálást (RPA).

A digitalizáció terén tett előrelépés azonban nem jár az IT-tudatosság hasonló arányú emelkedésével. A döntéshozók lényegesen alábecsülik a kiberbűnözés kockázatait. Mindössze 6 százalékuk gondolja úgy, hogy a hekkertámadások veszélyeztethetik a cég növekedését, és csak 7 százalékuk tervezi, hogy költ idén a fenyegetések elleni védelemre. A cégvezetők harmada szerint a fejlődésnek ugyanis nem a hekkerek, hanem leginkább a digitalizáció hatására változó társadalom és az iparágak összemosódása szabhat gátat.

„Azok a szervezetek lesznek sikeresek a jövőben, amelyek képesek üzleti modelljeiket és szolgáltatásaikat folyamatosan fejleszteni, az ügyfelek változó igényeihez alakítani. A dinamikus növekedés kulcsa az agilitás, és, hogy a cégvezető hajlandó legyen a technológiai fejlődés érdekében akár feltörekvő cégek akvizíciójára is” - emelte ki Demeter Ákos, az EY Üzleti Tanácsadással foglalkozó részlegének partnere.

A fenntartható növekedésbe vetett bizalmat tükrözi, hogy a kutatás szerint a válaszadók 39 százaléka tervezi új alkalmazottak felvételét a következő 12 hónapban. Ez az arány 2017-ben még csak 13 százalék volt.

EY Growth Barometer 21 országból 2766 felsővezetőt kérdezett meg.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk