A DK aláírásgyűjtést szervezne a cafeteria ügyének újratárgyalása miatt
A Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy az Országgyűlés tárgyalja újra az adótörvényeket, s szüntesse meg a cafeteria megadóztatására hozott új szabályokat - írja az MTI.
Emlékeztetett, a parlament pénteken fogadta el a 2019-es adótörvényeket, megadóztatva a cafeteriát; kivéve a SZÉP-kártyát, amely leginkább "a Fideszhez közel álló oligarchák vendéglátóipari érdekeltségeit érinti". A változások vonatkoznak az utazási kedvezményre és a lakhatási támogatásra, valamint a kedvezőtlen helyzetű munkaerőpiaci csoportokra is - mutatott rá.
Arató Gergely elfogadhatatlannak nevezte, hogy a csomag elfogadásáról nem egyeztettek sem a szakszervezetekkel, sem a munkavállalókkal. A lépés érdemi megtakarítást sem hoz - folytatta -, hiszen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem vár ebből költségvetési többletbevételt.
Arra a felvetésre, hogy a kormány azt javasolja a munkaadóknak: béremelésként adják oda a cafeteriát a munkavállalóknak, az ellenzéki politikus azt mondta, ez jelentős adótöbbletet jelentene. Az MNB és a szakszervezetek is azzal számolnak, hogy a munkaadók jelentős része nincs abban a helyzetben, hogy ezt a juttatást bérként adja oda, mert Magyarországon kivételesen magas közterhek sújtják a béreket - magyarázta, hozzátéve, a munkaadók várhatóan meg fogják szüntetni a cafeteriát. Közölte, az aláírásgyűjtéssel azt szeretnék elérni, hogy "erős és egyértelmű" jelzést kapjon a fideszes többség arról, "nem lehet ezt így csinálni", nem lehet ismét a nehezebb helyzetű munkavállalókkal megfizettetni minden költséget.
Az országgyűlési képviselő jelezte, az aláírásgyűjtés a DK honlapján indul.
A Fidesz szerint nem szűnik meg a cafeteria és az összege sem változik, azt a SZÉP-kártyán továbbra is megkapják a munkavállalók. Úgy reagáltak Arató Gergely állításaira, hogy céljuk a magyar munkavállalók a munkájukért tisztességes bért kapjanak, és inkább a bérük emelkedjen, ne pedig utalványokban kapják fizetésük egy részét.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
- AI és Nokia 3210: nem hagyható ki a személyes jelenlét a toborzásból 1 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 3 hete