kapubanner for mobile
Megjelent: 13 hónapja

A családi vállalkozások a legjobb munkahelyek?

A munkavállalók több mint 80 százaléka úgy gondolja, hogy a családi vállalkozások megfelelőbb munkakörnyezetet biztosítanak és ott jobb a csapatszellem is, mint a nem családi cégeknél.

Május 23-án ötödik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Családi Vállalatok konferenciát a Budapesti Corvinus Egyetem szervezésében. A szakmai rendezvény programjának fókuszában ezúttal a HR áll, amelyet a családi cégek lehetőségeinek, kihívásainak szempontjából járnak körbe neves magyar és külföldi előadók.
Egy németországi kutatás alapján 81,2%-a a munkavállalóknak úgy gondolja, hogy a családi vállalkozások megfelelőbb munkakörnyezetet biztosítanak és jobb a csapatszellem is, mint a nem családi cégeknél. 

Bár a professzionális HR rendszerek alkalmazása a hazai családi cégek körében egyelőre még nem túlságosan jellemző, néhány magyarországi és külföldi családi vállalat példája azt mutatja, akár jelentős versenyelőny is származhat abból, ha képesek ötvözni a rájuk jellemző közvetlen, értékvezérelt szervezeti kultúrát a széles körben terjedő formalizált HR módszerekkel és akár a Z generációt megcélzó kreatív HR megoldásokkal. 

Ebben a tekintetben a szervezetek és vezetők jövőbeli fejlődését előre vetítő nemzetközi trendeknek kulcsszerepe van. Drótos György egyetemi docens, a Budapesti Corvinus Egyetem Családi Vállalatok Központjának vezetője ezzel kapcsolatban egy 2022-ben végzett kutatásukat idézi, amelynek fő célja a hazai vállalkozások szervezeti és vezetői jövőképének feltérképezése volt a nemzetközi ajánlásokkal szembesítve. 

"A jövő szervezetét kutató nemzetközi felmérések és az azok mentén megfogalmazott ajánlások szerint a világ az emberközpontú, pozitív szemléletű, tanuláscentrikus vállalati struktúrák irányába halad, ahol a szervezeti határok egyre inkább elmosódnak, a szervezeti hierarchia másodlagossá válik” - mondja a szakember.  

Szerinte ha a hazai tulajdonú vállalkozásoknak sikerül ezeket a trendeket adaptálniuk, azzal csökkenthető a toborzásban és munkaerőmegtartásban jelenleg jelentkező hátrányuk mind a Magyarországon tevékenykedő multinacionális vállalatokkal, mind a külföldi munkahelyekkel szemben.

Németországban például általánosan magas a potenciális munkavállalók – elsősorban a fiatal szakemberek és menedzserek – körében a családi cégek, mint munkáltatók népszerűsége. A német Családi Vállalkozások Alapítványa (Stiftung Familienunternehmen) által készített, tíz év kutatási eredményeit összegző tanulmány alapján, a munkavállalók véleménye szerint a családi vállalkozások tizennégy kritériumból kilencben megelőzik a nem családi vállalkozásokat. 

A kutatásokban résztvevő munkavállalók 81,2%-a gondolta úgy, hogy a családi vállalkozások megfelelőbb munkakörnyezetet biztosítanak és jobb a csapatszellem is, míg az önálló munkavégzés lehetőségét 80,8% ítélte jobbnak, mint a nem családi cégeknél. Szintén nagyon magas az arány a családi cégek javára a munkavállalók által preferált lapos vállalati hierarchia (74,9%), az együttműködő vezetői stílus (71,9%) és a társadalmi felelősségvállalás és vállalati etika (66,2%) területén. 

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején

Sebezhetőbbek gazdasági válság alatt azok a vállalatok, ahol a vezetők kevés érzelmi támogatást adnak az alkalmazottaknak – állapították meg a... Teljes cikk

Kevesebben lettek a postások, dinamikusan bővül két gyártó cég: létszámtrendek

2023. novemberről decemberre 300 fő felett csökkent a Magyar Posta alkalmazottainak száma, kevesebben lettek a B + N Referencia takarítócégnél is.... Teljes cikk

Most érdemes dönteni, ki vegye át a családi vállalkozást

Az év eleje az újrakezdés ideje a generációváltásban is. A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és... Teljes cikk