Az iskolai büfések és a takarítók csak védettségi igazolvánnyal dolgozhatnak
A szigorításra a tanulók és a pedagógusok további védelme miatt volt szükség.
Decembertől „külsősöknek”, így a büféseknek, takarítóknak és a szállítóknak is védettségi igazolvány szükséges a köznevelési és szakképzési intézményekbe való belépéshez - írja a HVG az Emberi Erőforrások Minisztériuma keddi közleménye alapján. Az EMMI szerint az intézkedésre a tanulók és a pedagógusok további védelme, valamint az oktatás zavartalansága miatt van szükség.
Ahogy arról hírt adtunk, szintén decembertől lép életbe, hogy a szülőket csak védettségi igazolvánnyal engedik be az iskolákba.
A tárca kiemelte, hogy a szabály nem vonatkozik azokra, akik veszélyelhárítás céljával érkeznek az intézménybe.
HVG
fotó: unsplash
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- Sikeres az Iskolában az erdő program 1 hónapja
- Hogyan készítsd fel gyermekedet az iskolai évekre? 4 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- A 20-24 éves népességből a legalább középfokú végzettségűek aránya 6 hónapja
- Díjazták a kreatív tanárokat 6 hónapja
- Több mint 840 ezer diák internetezhet gyorsabban 6 hónapja
- Október 16-án kezdődnek az őszi érettségik 8 hónapja
- Az agrárium felé terelnék a fiatalokat 8 hónapja
- Ennyi tanuló kezdte meg a tanévet katolikus oktatási intézményben 9 hónapja
- Ennyi óvodás és iskolás kezdte meg az idei tanévet 9 hónapja
- Közoktatási adatok - 2023/2024-es tanév 9 hónapja