kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A Bayer és a Lidl is Megbízható Munkaadó díjat kapott

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara idén is átadta a „Megbízható Munkaadó 2017/18” elismerését. A pályázat során a vállalatok hét humánerő-gazdálkodással kapcsolatos területen végzett tevékenységét vették figyelembe.

Többek között a javadalmazási rendszert, a szociális-jóléti juttatásokat, az egészség és a munkakörülményeket helyezték középpontba.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át a Bayer Hungária Kft.-nek a az idén először meghirdetett „Megbízható Munkaadó“ címet.

A díj kapcsán Kárpát Krisztina, a Bayer Hungária ügyvezető igazgatója elmondta:

  • a hazai egészségügyet sújtó orvoshiányt a bérrendezés mellett azzal lehetne kezelni, ha az ország perspektívát, szakmai fejlődési lehetőséget adna számukra

  • a toborzás- és kiválasztás területén a legnagyobb kihívást a fiatal pályakezdők megtalálása és motiválása jelenti

  • nagy potenciált látnak a hallgatói jogviszonnyal rendelkező gyakornokok alkalmazásában

  • a magyar munkavállalók képzettsége és terhelhetősége kiemelkedő

  • a hazai képzés színvonala még mindig erős, régiós szinten kimagaslónak számít.

    A Lidl Magyarország képviseletében Tőzsér Judit, vállalati kommunikációs vezető vett át a díjat. „Büszkék vagyunk arra, hogy a vállalat munkaadói tevékenységét a szakmai zsűri a legjobbak között tartja számon” - fogalmazott a díj kapcsán.

    Az elismerést Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, valamint Lieselore Cyrus, a Németországi Szövetségi Köztársaság Nagykövetségének ügyvivője adták át.

    Az öttagú zsűrit képviselő Karácsony Zoltán elmondta: „A Díj célja a példaértékű munkakörülmények biztosítására irányuló kezdeményezések elismerése, ami a munkaadók számára is fontos eszköze a jól képzett és elkötelezett munkatársak megtartásának illetőleg megnyerésének.”
    • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

    Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

    A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

    A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

    Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

    Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk