A 45 fölöttieket diszkrimináció érheti az állásinterjún
Úgy érzi, hogy csak a kora miatt nem talál állást? Lehet, hogy nem téved! Miközben a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig 5%-kal növelje a közép- és időskorúak foglalkoztatottságának mértékét, az álláskeresők tapasztalatai mást mutatnak. A munkaadói sztereotípiák leküzdése, és a munkavállalói oldal felkészültségének erősítése céljával jött létre a Restart-Up közösségi program, számos nagyvállalati támogatóval.
Magyarországon a 45 fölöttiek munkaerőpiaci kihívásainak képviseletére jött létre 2016-ban a Restart-Up közösségi program. A program célja, hogy a magasan kvalifikált 45 fölöttiek körében mutatkozó negatív álláskeresési tapasztalatokat vizsgálja és ezekre megoldást kínáljon. „Nonszensz, hogy bizonyos szakmákban az emberhiány már a vállalatok növekedésének szab gátat, ugyanakkor képzett és felkészült emberek tömegével számolnak be arról, hogy nem kapnak meg állásokat, vélhetően az életkoruk miatt.” - mondja Pethő Anikó, a Restart-Up alapító tagja. A Restart-Up a tagoknak segítséget nyújt az interjúkra való felkészülésben, újonnan meghirdetett állások megismerésében, egyes készségek vagy nyelvtudás fejlesztésében, és általában is a képzett, de koros jelentkezőket érő diszkrimináció leküzdésében.
Aki akar, az talál munkát - vagy mégsem?
Természetesen az alapítók a szubjektív élményeken túl több felméréssel is igyekeztek igazolni a sejtéseket, valamint felderíteni az okokat. Egy kérdőíves kutatás során 234 főt kérdeztek, elsősorban felsőfokú végzettségű, többségében nyelvet beszélő, jelenleg is aktív álláskeresőket.
A felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek közel fele már több mint 25 helyen próbálkozott, az összes megkérdezett több mint negyede pedig már 50 helyre is beadta életrajzát, sikertelenül. Nem csoda, hogy 10 megkérdezettből 4 több mint egy éve nem kap képzettségének és felkészültségének megfelelő állást, noha minden tizedik megkérdezett 20-nál is több interjúval „büszkélkedhet”.
Saját megítélésük szerint az állások elnyerésének elsősorban az életkor, a túlképzettség és a fizetési igény szab gátat, és csak ezután jönnek a nyelvi, a szakmai, valamint az önkifejezési hiányosságok.
A középkorúaknál mutatkozó elhelyezkedési problémákat egy másik kutatásban vizsgálta az egyesület. 136 HR-vezető kérdőíves megkérdezéséből az derült ki, hogy valóban hajlamosak a nyugdíjhoz közeli, de már akár 45-50 éves jelentkezőket is kritikusan kezelni a vállalati felvételiztetők. A megkérdezettek 40 százaléka szerint ez előfordul az általuk képviselt cégnél! Ugyanakkor több mint 90 százaléka a HR-es válaszadóknak úgy nyilatkozott, hogy örömmel venne egy olyan kezdeményezést, ami az idősebbek álláskeresési nehézségeinek leküzdésében segít.
A 45 fölöttieket érő diszkriminációra változatos indokokat adnak a HR-esek. A dobogós érvek a vállalat vezetésének elvárásai, a generációs különbségek, a digitális lemaradás, és ezeket követik az okok között a jelentkezők rugalmatlansága, és a személyiségükkel kapcsolatos más kritikák. Ugyanakkor a HR-esek elismerik, hogy az idősebbek lojálisabbak, szakmai tapasztalataik értékessé teszik őket, kiegyensúlyozott életvitelük pedig sokat hozzátesz megbízhatóságukhoz.
Fontos megjegyezni, hogy a HR-esek nem igazolták vissza azt a gyanút, hogy a teherbírásukra, esetleg a családi okokra lenne visszavezethető a kvalifikáltak körében az életkori diszkrimináció. „Ez a korosztály sokszor a pályakezdő szinglikkel vetekszik: odafigyelnek az egészségükre, a gyerekeik pedig, ha vannak, egyre önállóbbak. Nyitottak az új ismeretekre, válás esetén pedig maguk is függetlenséget élveznek. Nagy hiba lenne lemondani róluk, csak azért, mert nem olyan pörgős a Facebook profiljuk” - mondja Pethő Anikó.
Fotó Pixabay
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
- A britek a megpályázott állások több mint felére nem kapnak visszajelzést 5 napja
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 5 napja
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete