A 2020-as iparűzési adót is elengedné az MKIK
Az iparűzési adó elengedésére és a többi önkormányzati hatáskörbe tartozó adónem befagyasztására tesz javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A könnyítés a teljes kis- és középvállalkozói szektorra érvényes lenne 2020-ra és 2021-re is.
Nem az iparűzési adó felfüggesztését, hanem a teljes elengedését javasolják a kormánynak, ami a 2020-ban már befizetett feltöltési kötelezettségekre is vonatkozna. Azaz ezek az összegek „lelakhatóvá” válnának.
Az MKIK javasolja a kormánynak más önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befagyasztását is, egyebek mellett ilyen az ingatlanadó, az idegenforgalmi adó, az építményadó, valamint a kommunális adó.
A kamara álláspontja szerint ezekkel az intézkedésekkel a vállalkozások mintegy 97 százaléka kapna komoly segítséget a járvány okozta károk mérséklésére.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk
“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk
- Elítéltek egy dolgozót mert pénzt csalt ki az önkormányzattól 7 hónapja
- Hoppá! Pénzt adna az önkormányzatoknak a kormány, hogy emeljék a pedagógusok bérét 9 hónapja
- Indul a munka a Suzuki Oktatási Centrumában 9 hónapja
- Ez a helyzet most a védőnői hálózat átalakításával 11 hónapja
- Az önkormányzatok fizethetik a védőnők béren kívüli juttatásait 12 hónapja
- Minden ötödik cégnél dolgozik megváltozott munkaképességű kolléga 1 éve
- Újranyithat januárban a bezárt posták egy része 1 éve
- Menstruációs szabadságot vezet be a II. kerület is 1 éve
- Lemondott a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója 1 éve
- Egyre nagyobb szerepet kaphatnak a megváltozott munkaképességűek a munkaerőhiány enyhítésében 1 éve
- Óriási magyar siker a szakmák világversenyén! 2 éve