6,4 százalékkal csökkent a reálkereset az első félévben
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma 2007. január-júniusban 2 millió 778 ezer volt. A bruttó átlagkeresetek 7,9, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-júniusi reálkereset 6,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az év első hat hónapjában a költségvetési szférában 761 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 942 ezren dolgoztak - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal. A költségvetési szférában összességében közel 5 százalékkal csökkent a létszám, az éven belüli szerény növekedés pedig a közmunkák ciklikusságával magyarázható. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 181 500 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 171 600 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 208 300 forint volt, ami tartalmazza az előző évre vonatkozó, januárban kifizetett egyhavi külön juttatást.
Január-júniusban a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 3,8 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 10,5 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőipar (19,6 százalék), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (12,4 százalék), a kereskedelem, javítás (11,6 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,7 százalék) gazdasági ágban. A keresetek itt mutatkozó növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedése alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.
A költségvetési szférában foglalkoztatottak júniusi bruttó átlagkeresete már tartalmazza az egyhavi külön juttatás egytizenketted részét. Így a költségvetési intézményeknél júniusban bruttó értéken 8,6 százalék, nettó értéken 2,1 százalék keresetnövekedés mutatkozik.
Az év első felében a nettó keresetek átlagosan 1,6 százalékkal emelkedtek. Ezen belül a versenyszférában 3,4 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél 1,5 százalékos csökkenés következett be. A nettó keresetek alacsony növekedési ütemében meghatározó szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék múlt év szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék idén januárban történt további emelése.
A január-júniusi reálkereset (a fogyasztóiár-index 8,6 százalékos növekedése mellett) 6,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 112 500 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 83 700 forint, a szellemi foglalkozásúaké 144 900 forint volt. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 191 800 forintra nőtt, 8,2 százalék-kal haladta meg az előző év január-júniusi szintet. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya 2007. január-júniusban átlagosan 5,3 százalék volt.

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek? 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Mennyit keresnek a trénerek? Mennyibe kerül a tréning? - elemzés a tréneri napidíjakról 2 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 2 hónapja
- Mennyit keresnek a HR-esek? 3 hónapja