55 hónapja emelkednek a reálbérek
Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adataira reagálva nyilatkozta: a bérek 55 hónapja folyamatosan az infláció felett emelkednek - írja az MTI.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően a bérek további emelkedésére számítanak, ha december végéig marad ez a tendencia, akkor elmondható, hogy Magyarországon 5 éve folyamatosan nőnek a reálkeresetek.
A tárcavezető hozzátette: az elmúlt egy évben a bérek regionálisan is elkezdtek kiegyenlítődni, hiszen a bérnövekedés pont azokban a megyékben volt a legmagasabb ( Nógrád megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) ahol a legalacsonyabbak voltak az átlagkeresetek.
A térségi országai között Magyarország, Lengyelországot kivéve a legmagasabb bérnövekedést tudta megvalósítani, ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyar bérek még messze vannak a német és az osztrák bértől. Hozzátette, a gazdaság jó pályán halad, hiszen a gazdaság növekedésével párhuzamosan nő a munkahelyek száma, emelkednek a keresetek és bővülnek a beruházások is.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 4 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek? 2 hónapja
- Megéri zeneszerzőnek lenni? - infláció értéke alatt tudtak csak nőni a szerzői jogdíjak 2 hónapja
- Tovább csökken a foglalkoztatottak száma, 222 ezren voltak munka nélkül januárban 3 hónapja
- Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat 3 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 4 hónapja
- Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az NGM és a Joint Venture Szövetség 4 hónapja