30 országból érkeznek hallgatók a PTE nyári egyetemeire
A magyar nyelv és a kulturális örökség témakörében is nyári egyetemeken vehetnek részt külföldi hallgatók a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
A külföldi diákok egyebek mellett a "Magyar Nyelv és Kultúra" és a "Magyarország kulturális öröksége" című nyári egyetemet is választhatták.
A PTE fő célja a lehetőségek megteremtésével, hogy "nyári trimeszter" jöjjön létre. Ennek hozadéka, szól a közlemény, hogy segítségével bővül az egyetem nemzetközi képzési portfóliója, nő a külföldi hallgatószám, erősödik a PTE nemzetközi jelenléte, javul az egyetem nemzetközi megítélése, s kihasználhatják a nyáron üresen álló egyetemi épületeket, a város a nyári szünet alatt sem marad hallgatók nélkül.
A nyári egyetemek sorát egy amerikai csoport számára megrendezésre kerülő programmal kezdték. Június közepén az arizonai Tucsonból érkezett, hallgatókból és oktatókból álló csoport számára szerveztek szociális munka tématerületen továbbképzést. Ezt követően a PTE hallgatói számára rendezték meg a Personal Development tréninget, külföldi tréner bevonásával.
Június végén kezdődik az Európai Unió témájú nyári egyetem, amelyen lengyel, cseh, szlovén, horvát és szerb partnerintézményekből érkeznek hallgatók a nyári egyetemre.
A "Magyarország kulturális öröksége" című nyári kurzus résztvevői többek között amerikai, indiai, tajvani, brit, dél-koreai, török hallgatók lesznek, akik összesen a világ 50 országából pályázhattak a részvételre.
A nyári egyetemek sorát júliusban két kínai partneregyetem számára megrendezendő program követi. Immár második alkalommal érkezik a PTE-re a chengdui University of Electronic Science and Technology of China 35 fős hallgatócsoportja, akik az európai és a magyar kulturális örökséggel ismerkednek meg a Pécsi egyetemen. A Hangzhou Normal University 60 hallgatója harmadik alkalommal vesz részt a négyhetes neveléstudomány és kultúra témájú programon.
Ezt követően a japán Josai International University hallgatói számára tartanak magyar néptánc és népzene képzést, szintén harmadik alkalommal.
A PTE nyári egyetemek sorában idén ezen felül ismét megrendezik a Közgazdaságtudományi Karon a Simonyi Summer Social Entrepreneurship Programot, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetemet az orvoskar szervezésében.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen 2 hete
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete