26 rendbeli hálapénz-elfogadás gyanúja merült fel
Köszönettel feliratú borítékokat is találtak.
Lezárult a nyomozás azzal a két főorvossal és asszisztenssel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint 2021 júniusa és augusztusa között 26 betegtől fogadott el többször hálapénzt egy budapesti kórházban – írja a Telex. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya vezette a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján.
A nyomozás során a fővárosi rendőrök átkutatták az orvosi rendelőket is, ahol egy íróasztal fiókjaiban közel kétszáz üres borítékot találtak. Több borítékon is szerepelt a „köszönettel” szó és az átadó neve is.
Az egyik orvost tizennégy-rendbeli, a másikat tizenkét-rendbeli, az asszisztenst pedig hétrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ám érdemi vallomást nem tettek.
A nyomozók a szükséges eljárási lépéseket megtették, az ügy iratait átadták az illetékes ügyészségnek.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végétől 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz az adóhatóság március második felében! 2 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 3 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 3 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- Megalakult a Nemzeti ESG Tanács 3 hónapja
- Átadták az Év Befektetője díjakat 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február második felétől 3 hónapja