250 ezer forintot is kaphatnak szakdolgozatukért a végzős hallgatók
Pénzjutalom jár a legjobb szakdolgozatokért, amik a szellemitulajdon-védelem szerepéről szólnak.
A HVG számolt be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázatáról. Az Ujvári János diplomadíj-pályázat a választott diplomadolgozati témájukhoz kapcsolódva mutatja be a végzős hallgatóknak a szellemitulajdon-védelem szerepét és jelentőségét a mindennapi életben, és olyan tudáshoz juttatja a hallgatókat, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosítani tudnak a saját vagy cégük által fejlesztett megoldások piaci oltalmának és menedzselésének során.
A hallgatók a pályázatra diplomamunkával/szakdolgozattal tudnak nevezni amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdéséről szól.
A hallgatók öt kategóriában nyújthatják be munkájukat:
- szabadalom/használatiminta-oltalom,
- védjegyoltalom,
- formatervezésiminta-oltalom,
- szerzői jog,
- szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.
Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra. Az első helyezett 250 ezer, a második 200 ezer, a harmadik 150 ezer forint pénzjutalomban részesül.
A pályázat teljes szövege itt olvasható.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk
Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk
A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 2 hete
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 3 hete
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 4 hete
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 4 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 1 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja