2015 HR szemszögből: Még ritka a felhőbe költöztetett karriermenedzsment
Bár a jövő a felhőalapú megoldások felé mutat és lassan a magyar vállalkozások is felzárkóznak, az IT alapú munkavégzés, a különböző szoftverek használata még nem elterjedt hazánkban. Gyakori probléma a munkahelyeken, hogy a dolgozók kevés és rossz minőségű gépeken és eszközökön dolgoznak - mondta évértékelő cikksorozatunk harmadik részében Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.
A magyar cégek 8 százaléka vett igénybe 2014-ben felhőalapú szolgáltatást, ami jelentősen elmarad a 19 százalékos uniós átlagtól. A legnagyobb arányt – nem meglepő módon – az informatikai területen mozgó vállalkozásoknál mérték. Pedig minden ezzel foglalkozó felmérés az informatikai költségek csökkenését mutatja ki a felhő egyik legnagyobb előnyeként a vállalatoknál - írta korábban a Világgazdaság.
Az Eurostat 2015 tavaszi elemzéséből kiderült, a cégek kétharmada a saját levelezési rendszer kiváltására is használja a szolgáltatást. Itt a legnagyobb előnyt az jelenti, hogy a fizetés felhasználóként történik, nem pedig egy külön rendszert kell fenntartani, amelynek ára és működtetési költsége is jóval magasabb, amellett, hogy a kihasználtság is kérdéses. A vállalkozások több mint fele az iratok elektronikus tárolására is igénybe veszi a felhőt, 39 százalékuk pedig adatbázisának kezelésére is használja. Az elsődleges funkciókon túl a felhőalapú megoldások számos feladat hatékonyabb és olcsóbb megoldását is lehetővé teszik. Így például segítséget nyújthat az adatok feldolgozásához, kezeléséhez, látványos megjelenítéséhez, és a kommunikációs és kollaborációs eszközök használatához.
Fontos szerep juthat emellett a felhőnek az ügyfélkapcsolat-kezelésben (CRM), illetve az üzleti hatékonyság növelését is elősegítheti alkalmazásplatform – például az Azure – használatával - írta korábban a Világgazdaság.
Most pedig nézzük meg, mennyire használták ezeket az informatikai megoldásokat a cégek 2015-ben.
„Vannak cégek, akik már eddig is használtak ilyen típusú megoldásokat, de mivel a foglalkoztatók nagy része kis- és közepes vállalkozás, így az IT alapú munkavégzés, a különböző szoftverek használata még nem elterjedt. Továbbá a hardver oldal sincs mindig biztosítva. Gyakori probléma a munkahelyeken, hogy a dolgozók kevés és rossz minőségű gépeken és eszközökön dolgoznak. Természetesen a jövő a felhő alapú megoldások felé mutat és lassan mi is felzárkózunk” - magyarázta Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.
„Pénzintézetként az ügyféladatok biztonsága és a kapcsolódó információbiztonsági tevékenység nagyon szoros keretek között tud csak működni, emiatt felhő alapú szolgáltatásokat egyelőre nem alkalmazunk” - árulta el a HR Portálnak Kamarás Zsuzsanna, a Provident HR-igazgatója.
„Nálunk a HR feladatok támogatása döntő része már a felhőben, a saját SuccessFactors megoldásunkban történik, mint pl. karriermenedzsment és utánpótlás-tervezés, fejlesztés-tanulás, toborzás, kompenzáció, teljesítménymenedzsment, belső kommunikáció és közösség, HR analitika. Hamarosan az összes folyamatunk támogatása a felhőbe költözik” - fejtette ki Horváth Krisztina, az SAP Hungary Kft. HR vezetője.
„A nemzetközi Allianz csoport előírásai egyelőre nem teszik lehetővé a felhő alapú szolgáltatások használatát” - mondta Szabó Anita, Allianz Hungária Zrt. humánerőforrás igazgatója.

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Ezért használja titokban sok dolgozó az AI-t
A munkahelyek alig több mint negyede tervezi, hogy idén generatív AI-képzést kínál dolgozóinak. Teljes cikk
Alacsony kódú technológiák - Így alakulhat át a munkaerőigény a szoftverpiacon
Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges... Teljes cikk
Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége?
Az új technológiáknak, köztük a teljesítményt mérő eszközöknek, robotoknak és mesterséges intelligencia alapú szoftvereknek való kitettség a... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Ennyit kereshetnek a magyar IT-sok külföldön 3 hónapja
- Mekkora a magyarok bére az IT-szektorban legközelebbi szomszédainkhoz képest? - mutatjuk a számokat 4 hónapja
- Ennyit keresnek az informatikusok Magyarországon és a régióban 4 hónapja
- Itt az okos HR: Mit hoz az AI a HR digitalizációban? 6 hónapja
- Az AI- és deepfake-alapú banki csalások kivédésére tervezett megoldást a 48-órás programozói verseny győztes csapata 6 hónapja
- Informatikai szakembereket díjazott a Neumann Társaság 6 hónapja
- Így lesz több lányból informatikus 7 hónapja
- Hamarosan lejár a határidő: minden 50 főnél többet foglalkoztató cégnél kell, hogy legyen visszaélés-bejelentő rendszer 7 hónapja
- Pályaorientációval segítik a munkaerő-utánpótlást 8 hónapja
- Hamarosan indul az informatikusok országos megmérettetése 8 hónapja
- Majdnem 600 ezer a kezdő fizetés ebben a szakmában 8 hónapja