kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

2,7 milliárd forinttal vezeti egy nő a NAV adóslistáját

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 121 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a második negyedévben. Az első helyen egy budapesti lakcímű nő, Volkova Ekaterina Jurjevna állt június végén. A nő 1,442 milliárd forint adóhiánnyal és 1,324 milliárd forint bírsággal, vagyis összesen 2,7 milliárd forinttal tartozik az államnak- írja az MTI.

A NAV negyedévente teszi közzé azok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg. A második negyedévben 121 adózónál állapítottak meg tehát nagy összegű adóhiányt, közülük 78 társaság, 43 pedig magánszemély.

A második legnagyobb adóhiányt a budapesti székhelyű International Marketplace Trade Kft.-nél tárták fel, 1,253 milliárd forintot, amihez 699 millió forint jogkövetkezmény társul.

A magánszemélyek közül a kakucsi illetőségű Fajt Zoltánnak és a gyugyi Szabó Lászlónénak van még a jogkövetkezményekkel együtt milliárdon felüli tartozása (1,113 milliárd, illetve 1,449 milliárd forint), de 500 millió forint feletti összeget követel az adóhatóság a budapesti Szejfeddin Ádámtól és a gyáli Kusnyir Lajostól is. További 12 magánszemélynek 100 millió forint felett van a tartozása a bírságokkal együtt.

A már említett céggel együtt hat társaság - egy kivétellel mind fővárosi - tartozik a jogkövetkezményekkel együtt 1 milliárd forintnál többel az adóhatóságnak.

  • Lubiz Box Kft. (1,521 milliárd forint),
  • Furian Group Kft. (1,161 milliárd forint),
  • Stone Global Guard Kft. (1,047 milliárd forint),
  • a debreceni Ferli Duo Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1,865 milliárd forint)
  • Compact Holding Kft. (1,831 milliárd forint)


MTI
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk