140 ezer diák jelentkezhet külföldi nyelvi kurzusokra
A program keretében minden diák 2000 eurót használhat fel a külföldi nyelvi kurzus alatt.
Az intézményeknek 30 nap, az egyéni pályázóknak 60 nap áll rendelkezésükre arra, hogy jelentkezzenek a kormányzat által meghirdetett, ingyenes külföldi nyelvi kurzusokra - közölte az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában a programért felelős miniszteri biztos.
Bartos Mónika hangsúlyozta: a 9-10. évfolyamos diákok által igénybe vehető programban fejenként 2000 eurót használhatnak fel a fiatalok; ez a kurzus és az utazás költségein túl tartalmazza a biztosítás díját, illetve a költőpénzt is. A legutóbbi adatok szerint a kiutazók 318 akkreditált külföldi nyelviskolában vehetnek részt kétszer kéthetes angol, francia és német nyelvtanfolyamokon - tette hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri Biztosa.
MTI
Bartos Mónika hangsúlyozta: a 9-10. évfolyamos diákok által igénybe vehető programban fejenként 2000 eurót használhatnak fel a fiatalok; ez a kurzus és az utazás költségein túl tartalmazza a biztosítás díját, illetve a költőpénzt is. A legutóbbi adatok szerint a kiutazók 318 akkreditált külföldi nyelviskolában vehetnek részt kétszer kéthetes angol, francia és német nyelvtanfolyamokon - tette hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri Biztosa.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Így rázd fel a céges nyelvtanfolyamokat - praktikus tippekkel 1 éve
- Majdnem ezer ember tanulhatott idegen nyelvet pályázati támogatásból Heves vármegyében 1 éve
- Tavaly csaknem 60 ezren szereztek nyelvvizsga-bizonyítványt 1 éve
- Majdnem másfélszeresére drágulhatnak a nyelvtanfolyamok 2 éve
- Ingyenes kínai nyelvtanfolyamot indítottak általános iskolásoknak 2 éve
- Hogyan alakította át a Covid a céges nyelvtanulást? 2 éve
- A két vagy több idegen nyelvet tanulók aránya az EU-tagállamokban 3 éve
- A leggyakrabban tanult idegen nyelvek az EU-tagállamokban 3 éve
- Brutálisan visszaesett tavaly a nyelvvizsgázó fiatalok száma 3 éve
- Mélypontra zuhant a nyelvvizsgázók száma 2020-ban 3 éve
- Már több mint nyolcezer online nyelvvizsgát tettek 3 éve