kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

11 százalékkal nőhetnek idén a bérköltségek

Nincsenek könnyű helyzetben a cégek, egy részük azért, mert munkaerőhiánnyal küzd, míg mások a megemelt bérminimumok megfizetésével birkóznak. A GKI adatai szerint a cégek idén a foglalkoztatási költségek 11 százalékos növekedésével számolnak átlagosan, írja a Világgazdaság.

images

Egyes iparágakban, így a könnyűiparban és az építőiparban ennél is nagyobb mértékű lehet a bérköltségek növekedése. Tavaly a vállalati szférában 277 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, a költségvetési szektorban 237 500 forintot kerestek a munkavállalók. A közfoglalkoztatottak nélkül azonban az állami szektor tavaly már jobban fizetett bruttó 280 ezer forintos bérrel, míg a cégeknél 278 ezer volt.

Vannak cégek, ahol a ki tudják gazdálkodni a béremeléseket, a profit csökkenésével, míg másutt ez komoly nehézségekbe ütközik. Szakértők szerint - ahogy már érzékelni is lehetett - a bérfeszültségek keletkezhetnek a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt. Illetve probléma, hogy nincs a teljesítmény emelésével összekötve a béremelés, írja a Világgazdaság.

A járulékcsökkentés nem fedezi teljes mértékben a béremelést, így a hatékonyságot illetve az árakat emelhetik a cégek alternatívaként. Nagyobb elbocsátásokra nem számítanak a szakértők, a munkaerőhiány miatt sem. Amely kisebb cégek pedig megszűnnek a béremelések miatt, azok várhatóan egyébként is erre a sorsra jutottak volna. A béremelésre viszont szükség van az elvándorlás megállítása miatt is.

De a termelékenység feletti reálbér-növekedés hosszabb távon nem fenntartható, ehhez jobb oktatás, több magánberuházás és jelentősebb technológiaimport kellene.

Világgazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk