Vonzóbb lett a tanári szakma
Nehezebb a munkanélküli pedagógusok elhelyezkedése
Az utóbbi fél évben nagyon nehézzé vált a pedagógus pályán az elhelyezkedés. A tavaly őszi ötven százalékos béremeléssel sokan visszatértek a pályára, a tantestületekben szinte nincs mozgás, így állásajánlat sem. Ha van, arra gyakran harmincszoros a túljelentkezés. A béremelés hatásáról kérdeztünk iskolaigazgatókat és egy munkaügyi szakértőt.
Százezer felett a legalacsonyabb bér is
A pályakezdő, főiskolai végzettséggel rendelkező tanárok bére bruttó 100 ezer forintra, az egyetemi végzettségű pályakezdőké 107 ezer 500 forintra emelkedett. A többéves tanári tapasztalattal rendelkező főiskolai végzettségűek fél éve 127 ezer forintot, az egyetemen diplomázottak 146 ezer 200 forintot kapnak.
Ezekből az összegekből még mindig nem biztosítható a kellemes megélhetés, ám a húsz kötelező heti óra melletti egyéb munkákkal akár jelentősen is lehet növelni a havi fixet.
Sokan jöttek vissza a pályára
A béremelés hatását a munkaügyi központokban is érzékelik. "A pedagógus pálya ismét vonzó lett, nagy a túlkínálat, sok más területen dolgozó tanári diplomás jött vissza a pályára. Elmondható, hogy jelenleg nagyon nehéz az állástalan tanárokat iskolákhoz elhelyezni. A tantestületek stabilak lettek, nagyon kevés a megüresedő hely. Ez jó hír az iskolaigazgatóknak és a diákoknak, rossz azonban az állásajánlatra váróknak", mondja Szalóki Béla, a Fővárosi Munkaügyi Központ pedagógiai koordinátora. Szalóki Bélánál havonta hetven pedagógus jelentkezik, akiket a főtanácsos állásajánlat híján saját személyes kapcsolatai révén próbál elhelyezni.
Előnyben az angolosok és a matekosok
A tanárok, tanítók közül sem mindenki startol ugyanannyi eséllyel a vonzóvá vált pedagógusi álláspiacon. "A munkát keresők közül előnyben a nyelvtanárok és a matematika-valamilyen más szak párosítást felmutatni tudók vannak. A humán egyszakosokat viszont szinte lehetetlen elhelyezni", állítja Szalóki Béla.
A nagy érdeklődést jelzi, hogy egy soroksári iskola magyar-történelem szakos tanári állásajánlatára harminchatan jelentkeztek, míg az 561 fővárosi nevelőtanári állás mindegyikét betöltik.
Józsefváros: hat jelentkező egy állásra
A béremelés hatása több iskolában is érezhető. A budapesti, nyolcadik kerületi Németh László Általános iskolába közel hatszáz diák jár, akiknek fele roma származású. Az utóbbi években nem sikerült a szükséges létszámot angoltanárból kitölteni, azonban 2002 szeptembere óta gyökeres változás következett be. "Minden állásunk betöltött, egy-egy helyre 5-6 jelentkező közül választhattam ki a legmegfelelőbbet. Multinacionális cégektől is jöttek vissza a tanári pályára: titkárnők, irodavezetők dolgoznak ismét tanárként", meséli elégedetten Dr. Szegedi Nándorné, az iskola igazgatónője.
A szakma presztízse nem azonnal javul
A munkabérek emelése azonban nem változtatott a szakma presztízsén. E téren a javulás hosszabb folyamat eredménye, melynek egy tényezője a bérek magasabb szintre hozása, mondták szinte egybehangzóan a megkérdezett iskolaigazgatók. "Bíztató, hogy végzőseink közül az idén nagyobb arányban jelentkeztek tanárképző felsőoktatási intézményekbe, ami jelzi, nő az érdeklődés a szakma iránt", mondta Dr. Szolcsányi Jánosné, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatója.
Viharfelhő: iskolabezárások, egyre több tanár
A magasabb fizetéssel azonban nem derült ki az ég pedagógusok feje fölül. Csökkenő gyermekszám, iskolabezárások, kevesebb kötelező óra a diákoknak, ennek ellenére több végzős tanár. A béremelés öröme mellett a felvázolt láncolat jelenti az ürömöt, melynek negatív hatása a következő években sok, a szakmában dolgozót érinthet.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk