Vita a szakképzési gyakorlati helyek ellenőrzéséről
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint összeférhetetlen, hogy a szakképzési törvény a kamarákra bízta a tanulószerződéses gyakorlati képzőhelyek ellenőrzését és a szabálytalanságok szankcionálását.
Az MSZOE szerint a szakképzési törvény előírásai nem kötelezik a gazdasági kamarákat arra, hogy kivizsgálják és orvosolják a gyakorlati képzést folytató gazdálkodó szervezetek által a tanulókkal szemben elkövetett jogsértéseket. A tanulószerződéssel kapcsolatos jogviták elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik. A jogvitát megelőzően a gazdasági kamara csak közvetít a felek között a vita feloldása érdekében - rögzítették.
Kitértek arra is: a gyakorlati képzést folytató gazdálkodó szervezetek nem felelősek a tanulók testi, lelki épségéért, érzelmi és erkölcsi biztonságáért, neveléséért. A szakképző iskolák és a szülők felügyeleti joga nem terjed ki a munkahelyi körülmények között folyó gyakorlati képzésre.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 1 hónapja
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban 1 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja
- Sikeres az Iskolában az erdő program 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja
- Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások 3 hónapja
- Minden, amit az új idegenrendészeti törvényről tudni kell - szakmai tájékoztatót szervez az Expat-Center 3 hónapja