Visszavonul az Amcham vezére
Fáth Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) vezérigazgatója távozik a Kamara éléről. Fáth tizennyolc év után, 2008. március 31-ével búcsúzik a vezérigazgatói pozíciótól, utódjának megtalálására az AmCham vezetése nyilvános pályázatot ír ki, a döntőbizottság elnöke Bienerth Gusztáv lesz.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara Fáth Péter vezérigazgatói működése alatt megnyolcszorozta tagjainak számát, egy jól működő üzleti modellé vált. 2007-ben több mint 130 sikeres rendezvényt tartott, számos kiadvány és szakértői állásfoglalás megjelentetésével segítette az ország versenyképességét. A
Fáth Péter közreműködésével olyan üzleti vezetők tartottak előadást az AmCham rendezvényein, mint Soros György, Jeff Immelt vagy Bill Gates.
Társadalmi szerepvállalás
Az AmCham Fáth Péter vezetése alatt - elsőként a külföldi kereskedelmi kamarák közül - megszerezte az ISO 9001-es minősítést, belső etikai szabályzatot vezetett be, megtartotta az Első Regionális Energia Fórumot, állásfoglalások, kiadványok, rendezvények százain segítette a magyar gazdaság fejlődését. Mindezek mellett az AmCham integritását megőrízve, elismerten politikailag semleges szervezetként lépett fel a gazdaságpolitikai véleményformálók és érdekképviseleti szervezetek között.
Fáth Péter elmondta, hogy "az AmChamnél töltött idő alatt rendkívül sokat tanulhattam az elnököktől, az Igazgatóság és az AmCham tagjaitól. Az AmChamnél most jött el az időpont , amikor el kell engedni a felnőtt "gyerek" kezét , hogy az tovább tudjon fejlődni. 18 év után szeretnék egy ideig nem reggel hatkor öltönyben elindulni itthonról és egy héten 3-4 estén protokollvacsorák miatt hiányozni a családi asztaltól . Megrögzött természetfotósként arra is vágyom , hogy egy-egy napnak az legyen a legnagyobb gondja , hogy szépek-e a fények és vajon a rétisas beszáll-e a kitett eleségre vagy sem."
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál 2 hónapja
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét 2 hónapja
- Köves Slomóékhoz kerülhet a Veres Péter Gimnázium 3 hónapja
- Új vezérigazgató a Provident Pénzügyi Zrt. élén 3 hónapja
- BKIK Idegenvezetők Világnapja: rekord részvétel az idei 150 városnéző túrán 3 hónapja
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél 3 hónapja
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 4 hónapja
- Boltzárösszesítés, avagy így alakul a december 24-ei "csiki-csuki" 6 hónapja