kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Visszatartják a dolgozókra vonatkozó információkat a cégek

A munkavállalókkal (pl. munkavédelem, teljesítmény-értékelés, karrier-menedzsment, kompenzáció) kapcsolatban találjuk a legkevesebb információt a legnagyobb hazai cégek honlapjain. Az érintettek ebben, illetve négy másik dimenzióban is nagyon gyengének találták a vállalatokat - derül ki egy CSR felmérésből.

2011-ben hatodik alkalommal készítette el a B&P Consulting a legnagyobb hazai vállalatok felelős működésének rangsorát, a CSR 24/7 Ratinget. A húsz legnagyobb árbevételű magyarországi vállalatot, a három legnagyobb kereskedelmi bankot, illetve a két legnagyobb biztosítót hét dimenzióban elemezték. Az átláthatóság, az érintetti kapcsolatok, a vállalatirányítás, a környezeti és gazdasági felelősségvállalás, valamint a társadalom és emberi erőforrások dimenziók közül a vállalatok által kommunikált információk alapján a felelős munkaadói gyakorlatok bemutatása terén szerepeltek leggyengébben a vizsgált cégek a cég összefoglalója szerint.

Mint írják, az idei felmérés újdonsága, hogy a nyilvánosan elérhető vállalati információk elemzése mellett a vállalatok működésére hatással lévő állami, civil és szakmai szervezetek, az akadémiai és üzleti szféra, illetve a média képviselői is részt vehettek a felmérésben egy online kérdőív kitöltésével. Az érintettek nem csak az emberi erőforrások, hanem a társadalmi kapcsolatok, valamint a környezeti és gazdasági felelősség terén is gyengének találták a vállalatok teljesítményét és kommunikációját. Ezek a területek 29 és 30 százalék közötti eredményt értek el a felmérés kérdőíves részében.

A honlapok információ-tartalma a gyengének mondható gazdasági felelősség (29 százalékos átlagos teljesítmény) és társadalom (33 százalék) dimenziók eredményéhez képest is lényegesen elmaradt a humán erőforrások esetében (26 százalék). A honlapok elemzése során kiderült, hogy a vállalatok többsége nem teszi közzé weboldalán a munkahelyi egészségre és biztonságra, valamint munkavállalóinak teljesítmény-értékelésére és a karrier-menedzsmentre vonatkozó információkat. A mindenki számára elérhető információforrásokból sokszor az sem derül ki, hogy milyen fejlődési lehetőségeket, juttatásokat, atipikus foglalkoztatási lehetőségeket (rész-munkaidő, távmunka stb.) biztosítanak munkavállalóiknak a legnagyobb cégek. Ez is azt bizonyítja, hogy potenciális munkavállalóként vagy bármely más érintetti csoport tagjaként nehéz átfogó képet alkotni egy vállalatról.

Az érintetti felmérés eredményei pedig azt mutatják, hogy az érintettek nincsenek tisztában azzal, hogy a vállalatok milyen, a felelős működés körébe tartozó elveket követnek és ezekhez milyen konkrét tevékenységek és célok kapcsolódnak. Ezen információk hiányában korlátozottak az együttműködési lehetőségek, illetve az érintetti elvárások megfogalmazása és az ígéretek számonkérhetősége is jelentős akadályokba ütközik - állapította meg a kutatás.

"Alapvető információk hiányában az érintettek nem tudnak reális képet alkotni a vállalatokról - sem a felelőtlen cégek megbüntetésére, sem a kiválók elismerésére nincs mód. Elvárásokat is csak a konkrét vállalati tevékenységek ismeretében lehet megfogalmazni. Azok a vállalatok, amelyek nem számolnak be nyilvánosan felelős működésükről egyúttal elesnek attól a lehetőségtől is, hogy a visszajelzések nyomán fejlődjenek, illetve együttműködéseket alakítsanak ki más szervezetekkel. Az érintettektől, a velük folytatott párbeszédtől való elzárkózás egyáltalán nem csökkenti a vállalat kockázatait, éppen ellenkezőleg. Azok a cégek, amelyek jó kapcsolatot ápolnak a különböző szervezetekkel, kisebb kockázatot vállalnak és jövőbeni kilátásaik is jobbak" - mondta Braun Róbert, a B&P Consulting résztulajdonosa
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk