Vesztegetéssel vádolnak hat BV-tisztet
Vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádol több büntetés-végrehajtási ezredest a katonai ügyészség, mert pénzért előnyökhöz juttattak elítélteket.
A Híradó információi szerint, a vádlottak között hat ezredes, egy alezredes, két ügyvéd és két civil van, akik közül az egyik a BM kórház főorvosa.
A tudósítás szerint a hat főtiszt pénzért soron kívül engedélyezett beszélőt, vagy büntetés-félbeszakítást a raboknak. A jól fizető fogva tartottak különleges kedvezményeket nyújtó, "VIP cellába" kerültek. Volt, akinek egymillió forintjába került, hogy Tökölön, a fiatalkorúak börtönében töltse le a büntetését. A fizetős raboknak - és nem csak Tökölön, hanem az egri börtönben is - kétszer annyi csomag, beszélő és szabadság járt, mint a többieknek.
A katonai ügyészség titkosszolgálati eszközöket is felhasználva, több hónapig tartó nyomozással derítette fel az ügyet. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán azt közölték a Híradóval, hogy együttműködtek a nyomozókkal és azóta szigorították az ellenőrzést az érintett területeken.
Az ügyet március elején kezdik el tárgyalni Győrben. A Fővárosi Bíróság elfogultságot jelentett be, mert az egyik vádlott ülnökként tagja volt a bíróság egyik katonai tanácsának.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- Le a túlórával! - bírságot kaphat a főnök, ha munkaidőn túl hívja a dolgozót 4 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- Nem loptak, csak szoftverhiba volt - kártérítést kapnak a jogtalanul elítélt alkalmazottak 5 hónapja
- A művezető lefizetésével úszta volna meg a közérdekű munkát egy férfi 5 hónapja
- Panasztörvény: saját, egyedi fejlesztésű rendszerrel segíti a kkv-kat a BKIK 5 hónapja
- Lejárt a határidő: új korszak kezdődik a munka világában 5 hónapja
- Jó hír a szállásközvetítőknek: többé nem élhetnek vissza erőfölényükkel a multik 6 hónapja
- Ügyvédnek adta ki magát és rengeteg pénzt szerzett egy csaló 6 hónapja
- Vészesen közeledik a határidő! Hogy legyen 2 héten belül visszaélés-bejelentő rendszered? 6 hónapja
- Vesztegetés miatt tartóztattak le egy főorvost és az asszisztensét 6 hónapja