kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Veszélyes takarítóként dolgozni

Az EU-szerte 3,6 millió embert foglalkoztató takarítási ágazat csekély figyelmet kap, a benne rejlő veszélyek ezzel szemben hatalmasak - nemcsak egészségi, hanem gazdasági téren is, erre hívták fel a figyelmet az Európai Munkavédelmi Héten.

Az október 19-23. között zajló Európai Munkavédelmi Hét egyik kiemelkedő témája a takarítási ágazatban dolgozók munkakörülményei, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Minden vállalatnak szüksége van takarítókra, de a takarítás csak ritkán számít fő tevékenységi területnek, gyakran alvállalkozók végzik, ezért általában alacsony prioritást kap. A rossz minőségű takarítás azonban sokba kerülhet a vállalkozásnak, főleg az élelmiszer- és gyógyszeriparban, ahol a nem megfelelő higiénia a vállalat működési engedélyének elvesztéséhez vezethet.

Az ágazatot takarítási alvállalkozások uralják, köztük sok kisvállalkozással, amelyeknek olyan hevesen kell versengeniük egymással, hogy az egészségvédelem és a biztonság kérdése elsikkad. Az EU egészségvédelmi és biztonsági szervei azonban úgy vélik, hogy a takarítási ágazat különösképpen ki van téve bizonyos munkahelyi kockázatoknak, a megcsúszás veszélyétől kezdve egészen a közvélemény negatív megítéléséig.

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) az idei Európai Hét alkalmából két kiadványt is megjelentet, ami a takarítási ágazattal foglalkozik: A takarító munkavállalókat érő sérülések megelőzése és a Takarító munkavállalók és a munkahelyi biztonság és egészségvédelem (Cleaning workers and Occupational Safety and Health) címmel. Mindkét kiadvány a takarító munkavállalókat érő kihívásokat járja körbe, beleértve a munka nyilvánosság általi csekély elismertségét, a szokásos túlórát és a veszélyes anyagoknak való kitettséget.

A takarító munkavállalókat érő sérülések megelőzése című kiadvány megvizsgálja az intézkedéseket, melyeket európai, nemzeti és vállalti szinten hoztak a kockázatok némelyikének kezelésére. A kórházaktól kezdve a kávézókig a munkahelyek széles körében végzett általános takarítási tevékenységgel foglalkozik. Segítséget nyújt helyes gyakorlatok alkalmazására is, melyek a takarítók jólétének növelésére szolgálnak. Ezek közé tartozik például az éjjeli helyett a nappali munkavégzés. Elkészült egy új adatbázis is, amely lehetővé teszi a takarítás különféle típusaihoz illő védőkesztyűk kiválasztását.

Az EU-OSHA videotárában már elérhető a legújabb esettanulmány arról a munkavállalóról, aki a takarítóknál gyakran előforduló váz- és izomrendszeri betegségben szenved. A kisfilm részletesen elmagyarázza, milyen intézkedéseket kell hozni a probléma elkerülése érdekében.

Hasonló videók az építőipai, szállodaipari, éttermi és élelmezési ágazattal kapcsolatban is elérhetők, amelyek szintén nagy kockázatnak kitett területeknek számítanak.

Végül, a Clean Sweep (Tiszta seprű) című film a népszerű animációs figurát, Napót mutatja be, aki a takarítási és alvállalkozói iparban előforduló munkahelyi kockázatok leküzdésével foglalkozik. A film közérthetően és megnyerően demonstrálja a takarítás során előforduló általános kockázatokat, áll a sajtóanyagban.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk