Veszélyben az ügyeleti ellátás a pécsi klinikákon
Elképzelhető, hogy nem lesz ügyelet november elsejétől a Pécsi Tudományegyetem baleseti sebészeti és fül-orr-gégészeti klinikáin, miután az orvosok nem tudtak megegyezni a munkáltató egyetem vezetésével az önként vállalt túlmunkára vonatkozó díjazásról - közölte az orvosok jogi képviselője az MTI-vel kedden.
A negyven orvost képviselő ügyvéd utalt rá: az orvosok az egyetemmel kötött kollektív szerződésük szerint rendes munkaidejükön túl évi kétszáz, az egészségügyi törvény alapján 416 óra túlmunkára kötelezhetőek. Ők ezt már korábban ledolgozták, sőt a traumatológusok október közepén 450-600 óra túlmunkánál tartanak, s azt szeretnék, ha munkáltatójuk az önként, a szabadidejük terhére vállalt túlóráikat az eddiginél magasabb összeggel honorálná.
Monori Tamás beszámolt arról, hogy az egyetem óránként mintegy 1000 forint nettó összeget fizet a kötelező túlórákért, az önkéntes túlmunkára pedig a kollektív szerződésben foglalt rendes munkáért járó 700 forintos óradíj 195 százalékát ajánlotta. Ezt az orvosok nem fogadjak el, ennek a többszörösére tartanak igényt.
Kollár Lajos, a klinikai központ igazgatója az MTI megkeresésére azt mondta, a traumatológusok és a fül-orr-gégészek még nem válaszoltak az egyetem legutóbbi ajánlatára, így nem lehet a megegyezés elmaradásáról beszélni. A törvényi minimum feletti ügyeleti díjat ajánlunk. A jelenleg komoly adósságokkal küszködő, s emiatt kincstári biztos felügyelete mellett működő egyetem nem tud eleget tenni irreális követeléseknek - tette hozzá a professzor.
Kollár Lajos hangsúlyozta: ha az orvosok novembertől nem adnak ügyeletet, az egyetem vészintézkedésekre kényszerül. Ennek keretében intézményeket vonhat össze és az érintett klinikákon bevezetheti a műszakos munkarendet.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 3 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- Béremelésben részesülnek a Szegedi Tudományegyetem munkavállalói 3 hónapja
- Két főállás home office-ban? Itt az overemployment, a covid hozadéka 3 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- OMSZ: nem vezetett eredményre a MOK ügyeleti rendszer miatti "hergelése" 4 hónapja
- Általános sztrájkba kezdtek az orvosok a szomszédunkban 4 hónapja
- Jövő év elején újabb béremelés jön az egészségügyben 6 hónapja
- Vesztegetés miatt tartóztattak le egy főorvost és az asszisztensét 6 hónapja
- Megjelent a legjobb magyar egyetemek 2024-es rangsora 6 hónapja
- Vádat emeltek az orvos ellen, aki pénzért írt fel erős nyugtatót 6 hónapja