Védőoltás: ki fizeti meg az orvos munkadíját?
Nem oltja be a körzetébe tartozó betegeket egy tardi háziorvos, amíg tisztázatlan az orvosi felelősség, és az is, hogy ki fizeti meg az orvos munkadíját az influenza elleni védőoltások beadásáért. Az ÁNTSZ ellenőrzi a háziorvosokat, értesült a Népszabadság.
Az influenza elleni védőoltás beadásával kapcsolatosan ahány rendelő, annyiféle eljárás. A rendelők zömében ingyen oltottak, de akadt olyan a háziorvosok közt, aki 970 forintot kért a betegtől a veszélyeztetett csoportba tartozóknak járó, térítésmentesen biztosított oltóanyag beadásáért, s egyben aláírat egy nyilatkozatot is, hogy a beteg saját felelősségére adta be a vakcinát, írja a Népszabadság.
A Népszabadsággal az egészségügyi tárca közölte: a háziorvos feladatai közé tartozik a járványügyi érdekből végzett védőoltások beadása is. A háziorvos a hozzá bejelentkezett biztosítottak száma szerinti finanszírozásban részesül. Miután a tárca tudomására jutott, hogy a jogszabály által rögzített feladataikat egyes háziorvosok nem megfelelően látják el, ezért az ÁNTSZ a minisztérium felkérésére ellenőrzést folytat.
Népszabadság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Érkezik a pluszpénz a háziorvosi szakdolgozókhoz 9 hónapja
- Egyre nagyobb a baj: már minden tizedik háziorvosi praxis betöltetlen! 9 hónapja
- Mégsem a háziorvosoknak kell majd időpontot kérni a szakrendelésekre 10 hónapja
- Kezelhetetlen mennyiségű munkát öntene a kormány a háziorvosok nyakába 10 hónapja
- Csökken a háziorvosok száma, naponta átlagosan ötven pácienst látnak el 11 hónapja
- Olyan kevés a háziorvos, hogy szabadságra sem tudnak elmenni 12 hónapja
- Komoly hiba: Nyolcezren kimaradhattak az ápolói béremelésből 1 éve
- Vannak orvosok, akik több mint százezer forintot veszítenek az új finanszírozási rendszer miatt 1 éve
- Komárom-Esztergomban és Békésben is változik a háziorvosi ellátási rendszer 1 éve
- Egészségügyi államtitkár: a háziorvosi finanszírozás átalakítása a jelenlegi méltánytalanságokat orvosolja 1 éve
- Jövőképet, rendszerváltást akar a Magyar Orvosi Kamara az összeomlott egészségügyben 1 éve