kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Változás az MRSZ Jogi Bizottságának élén

Dr. Sarkady Ildikót, a Magyar Reklámszövetség Jogi Bizottságának eddigi elnökét miniszterelnöki felkérésre médiaügyekért felelős politikai főtanácsadónak nevezték ki.

A Jogi Bizottság elnöki pozíciójában Dr. Pázmándi Kinga helyettesíti, aki eddig is tagja volt mind a Jogi, mind az Etikai Bizottságnak.

Dr. Sarkady Ildikó augusztus 1-től pályafutását a miniszterelnök és a kancellária miniszter felkérésére a Miniszterelnöki Hivatal médiáért felelős politikai főtanácsadójaként és a médiával foglalkozó szervezeti egység vezetőjeként folytatja.

A kormányzati médiapolitika érvényesítését ellátandó feladatok teljes embert vesznek igénybe, ezért ügyvédi tevékenységét a fenti időponttól - a vonatkozó szabályok szerint is - szüneteltetnie kell, és az MRSZ Ügyvezetésének munkájában sem tud ezidő alatt részt venni, Elnökségének azonban tajga marad.

Dr. Pázmándi Kinga egyetemi docens, ügyvéd, szakterülete a polgári és gazdasági jog illetve a verseny- és reklámjog. Az MRSZ munkáját évek óta sokban segíti.

Az MRSZ köszöni Dr. Sarkady Ildikónak az immár két ciklus óta tartó kiváló bizottsági elnöki munkáját és gratulál az új megbízatáshoz.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek