Vállalkozói programot indítanak 50 év felettieknek
A Design Terminal programjában résztvevőknek személyre szabott mentorálás is a rendelkezésükre áll.
A Design Terminal 50 év felettieknek szóló vállalkozói programot indít - közölte az innovációs ügynökség hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint azokat az "optimistákat" szeretnék megszólítani, akik vállalati közegből kilépve kezdenék újra a karrierjüket, tudományos háttérrel érkeznek vagy éppen külföldről hazatérve valósítanák meg elképzeléseiket. Jónás László, az innovációs ügynökség szakmai vezetője a közlemény szerint elmondta: tapasztalatuk alapján sokkal nagyobb sikereket érnek el azok, akik nagy tapasztalattal vágnak bele vállalkozásba, és adott esetben fiatalabb generációval dolgoznak együtt. A programban résztvevők jelenléti és online workshopokon, előadásokon vehetnek részt, üzleti és digitális ismereteiket bővíthetik, sikeres cégek vezetőivel ismerkedhetnek meg, befektetőkkel találkozhatnak. Ezen felül személyre szabott mentorálás is a rendelkezésükre áll - írták. A vállalkozói programra március 16-ig lehet jelentkezni.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a... Teljes cikk
Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI)... Teljes cikk
A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. Teljes cikk
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 3 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 3 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 1 hónapja
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 1 hónapja
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja