Uniós forrásból jutnak munkához az álláskeresők Zalában
Mintegy 180 millió forint európai uniós támogatással segítik munkához a többszörösen hátrányos helyzetű álláskeresőket Zala megyében a Kiút a hátrányos helyzetből című projekt keretében.
Molnár Máté programigazgató elmondta, a képzésbe több mint félszáz FHT-s (foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő) regisztrált álláskeresőt vontak be. A résztvevők 25 százaléka jeles, 42,3 százaléka jó minősítéssel fejezte be tanulmányait. A frissen végzettek közül 33 fiatal álláskereső azonnal munkába tudott állni, ketten külföldön helyezkednek el, egy frissen végzett szakember pedig magánvállalkozásba kezd.
A termelőiskola minden segítséget megad, hogy a tanfolyamot végzettek el tudjanak helyezkedni - fűzte hozzá Molnár Máté.
Az elmúlt évben elért eredményekről azt mondta: a konzorciumi partnerekkel közös pályázatukban azt vállalták, hogy 150 álláskeresőt vonnak be a programba, ehhez képest az Életút Iroda közreműködésével közel 230 embernek tudtak segítséget nyújtani. A képzésből kikerültekkel együtt összesen 105 - korábban nagyrészt segélyből élő - munkanélküli tudott elhelyezkedni. A hátrányos helyzetű álláskeresők sorsát legalább fél éven keresztül továbbra is figyelemmel kísérik, céljuk, hogy tartósan képesek legyenek megkapaszkodni a munkaerőpiacon.
Szólt arról is, hogy a termelőiskola szervezésében, a munkaügyi központ finanszírozásával újabb tanfolyamokat indítanak. A zalai megyeszékhelyen, Keszthelyen és Nagykanizsán augusztusban öt szakmában összesen 75 ember OKJ képzése kezdődik. A tanfolyamokon a regisztrált 25 év alatti munkanélküli fiatalok, az alacsony iskolai végzettségűek, a 50 év felettiek és a gyedről visszatérő álláskeresők szerezhetik meg a munkába álláshoz szükséges szakképesítést.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja