Újabb többszázas leépítés a közmédiában - miért nem a vezetők repülnek?
Összesen 414 embert érintő elbocsátási szándékot jelentett be az illetékes munkaügyi központoknál az MTVA. A Hír24 úgy tudja, Budapesten és Pécsett lesz a legdurvább leépítés. A szakszervezetek szerint megint csak újságírókat és adminisztratív dolgozókat küldenek el, míg a 414 kirúgandó között csak 28 vezető van.
"Ahogy tavasszal, most ősszel is messzemenőkig be fogjuk tartani a munka törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseit, és arra törekszünk, hogy akár az elbocsátások első körében, most is megállapodásra jussunk az üzemi tanácsokkal és a szakszervezetekkel a csoportos létszámleépítés körülményeiről" - hangsúlyozta Szabó László. A kommunikációs igazgató arról egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy az elbocsátások milyen arányban érintik a közmédia egyes intézményeit vagy az eltérő munkaterületeket. Mint mondta, erről az érdekképviseletekkel lefolytatandó konzultáció után tud beszámolni.
A vezetők inkább szaporodnak?
A Hír24 információi szerint a legtöbb embert Budapestről küldenék el a közmédiából. A 378 fővárosi MTVA-s 40 százaléka lehet műsorkészítő újságíró. Ezenkívül a szerkesztőségek méretéhez képest Pécsett lesz a legdurvább az elbocsátás. 17 embert küldenek el úgy, hogy tulajdonképpen az előző körben szinte minden riporterétől, szerkesztőjétől megvált a Pécsi Körzeti Stúdió. A miskolci stúdiót is tulajdonképpen teljesen felszámolják a most kirúgandó 10 emberrel. Szegedről és Debrecenből 5-5, Nyíregyházáról és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből 1-1 embert tesznek lapátra.
A Hír24 úgy tudja, hogy a szakszervezetek, amelyek a korábbi leépítésnél is kifogásolták, hogy az MTVA vezetői inkább szaporodnak, mint csökkennek, most is tiltakoznak amiatt, hogy a számok alapján úgy tűnik, megint csak újságírókat és adminisztratív dolgozókat küldenek el. A négy közszolgálati médiában az MTVA szerint most 310 vezetői poszt van. Nyár elején ebből 32 embert küldtek el, most pedig a 414 kirúgandó között csak 28 vezető van. A szakszervezetek szerint a 310 vezető háromnegyede felesleges. Ráadásul az ő fizetésük vélhetőleg magasabb, mint egy titkárnőé, riporteré.
Bajban a kereskedelmi csatornák is
Nemcsak a közmédiában vannak megszorítások, a Blikk úgy tudja,az RTL Klub műsorai közül a Reggeli, a Déli híradó és a FélKettő után januártól megszűnik a XXI. század című riportműsor is. A lap értesülései szerint egyesével hívták be tegnap a produkció munkatársait, akik egy részének ugyan ajánlottak más lehetőséget a kisebb társcsatornáknál, de másik részüket elbocsátották. Hasonló történt a Reflektorral, amely már egy ideje amúgy sem sugárzott saját készítésű anyagokat, többnyire a Fókusz által készített riportokból szemezgetett. A leépítés és átszervezés folytatása arra utal: nagy bajban lehetnek a kereskedelmi csatornák, hiszen a TV2-nél is száz ember elbocsátása várható.
MTV/ Hír24/Blikk
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést 3 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja
- Leépítés: 30 ezer alkalmazottat tett utcára 100 technológiai vállalat 4 hónapja
- A mesterséges intelligencia miatt hajtott végre leépítést a Duolingo 5 hónapja
- Leépítések kora - mit mondj az elbocsátott kollégádnak? 5 hónapja
- Munkahely van, már csak dolgozó kellene 5 hónapja
- Bónuszt fizetnek az elbocsátott dolgozóknak 6 hónapja