kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Új vezérigazgató a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nél

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a Szőke Lászlót váltó Szűts Ildikó nyílt pályázaton nyerte el megbízatását.

Február 1-től Szűts Ildikó lesz a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
Azt írták: a Főpolgármesteri Hivatal gyakorlatának megfelelően Szűts Ildikó nyílt pályázaton nyerte el megbízatását. A közlemény szerint Szűts Ildikó az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát.

Saját tanácsadó céget hozott létre, amely partnere volt számos nemzetközi nagyvállalatnak. Tizenegy éven keresztül dolgozott vezető beosztásban a Magyar Postánál, amelynek 2008-2010 között vezérigazgatója volt. 2010 és 2014 között az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója volt, 2007 óta az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes docense.

Innovatív vezetői munkájáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, majd elnyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját. Szűts Ildikó a vezérigazgató székben Szőke Lászlót váltja.

MTI
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek